Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kalmár: “Megszoktam, hogy gyűlölnek minket…”

A szlovák bajnokság (Fortuna Liga) aktuális kiírását négy pont előnnyel vezető FC DAC 1904 együttesének csapatbuszát tojással dobálták össze a Besztercebánya elleni, megnyert meccs előtt

Szombatról vasárnapra virradóra valószínűleg a Besztercebánya szurkolói tojással dobálták össze az FC DAC 1904 csapatbuszát Donovalyban. Az esettel kapcsolatban a szerdahelyiek csapatkapitánya, Kalmár Zsolt mondta el gondolatait a Sportalnak:

“Sok helyen utálnak minket a magyarságunk miatt, Besztercebányán is szidtak, de ott a mieink többen voltak, négy-ötszázan buzdítottak, űztek, hajtottak bennünket, őket jobban hallottam. Megszoktam, hogy gyűlölnek minket, hat év alatt megedződtem. Különösebben nem figyelek oda már az ilyesmire, ha mégis hallom, akkor inkább motivál. Így tehát fordított eredménye van a gyűlölködésnek.”

A középpályás elárulta, a szlovák nyelv továbbra sem az erőssége, de a káromkodásokat azért érti. Besztercebánya nem tartozik szurkolói szempontból a kockázatos, veszélyes helyek közé, Nagyszombatban és Pozsonyban szoktak balhék lenni, repülnek a poharak meg miegymás a pályára.

“Történelmi tettet hajthatunk végre, ha megnyerjük a bajnokságot, ez sokkal jobban foglalkoztat, mint hogy hol mennyire utálnak minket. Kilenc forduló van még hátra, s minél több meccset szeretnénk ebből megnyerni. A hétvégén a Trnavát fogadjuk, a harmadik helyezettet, az nagy meccs lesz, és várhatóan telt ház. Ha nyerünk, újabb komoly lépést teszünk a célunk, az aranyérem felé. A DAC-nál most minden együtt van ahhoz, hogy megnyerjük az élvonalat, de messze még a vége” – jegyezte meg a játékos.

A buszon egyébként anyagi kár nem keletkezett, a sofőr gyorsan letakarította a járművet.