Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: összecsaptak a rendőrökkel a Frankfurt szurkolói Nápolyban – videóval

Ma este találkozott egymással a Napoli és az Eintracht Frankfurt a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján Nápolyban, ahova több száz német drukker is érkezett, akik összecsaptak a rendőrökkel a városban. 

 (Photo by Tullio Puglia – UEFA/UEFA via Getty Images)

Annak ellenére érkezett több mint 600 frankfurti szurkoló Nápolyba, hogy a németeket nem vehettek jegyet a találkozóra az odavágón történt rendbontások miatt. Éppen ezért 800 rendőr vonult ki a város utcáira, ez viszont nem tetszett a német drukkereknek. Az Eintracht Frankfurt szimpatizánsai felgyújtottak egy rendőrautót, betörték a helyi autók üvegeit, illetve pirotechnikai eszközöket, utcai székeket és más tárgyakat dobáltak a rendőrökre, miközben a járókelők az éttermekbe, bárokba menekültek. Nápolyba utaztak azonban a Napoli nagy riválisa, az Atalanta ultrái is, akik szintén kivették a részüket a balhéból.

Miután sikerült lecsillapítani a tömeget, a frankfurti szurkolókat buszokra terelték és visszavitték őket a szállodába.

Az első mérkőzésen 36 személyt vettek őrizetbe, miután a német drukkerek a stadionhoz érkező olasz rendszámú autókat kövekkel és üvegekkel dobálták meg, a Napoli-szurkolók egy része pedig megtámadta a dobálókat.

Scenes of literal urban warfare in Naples as Frankfurt fans wreak havoc and clash with police
by u/TheSpartanLion in soccer