Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Álvaro Morata nyártól visszatérhet a Serie A-ba! – sajtóhír

A Calciomercato.com információi szerint a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Atletico Madrid csatára, Álvaro Morata nyártól ismét visszatérhet a Serie A-ba…

(Photo by Denis Doyle/Getty Images)

Az olasz portál úgy tudja, hogy Álvaro Morata nyártól szívesen visszatérne a Serie A-ba. Az Atletico Madrid csatárát hírbe hozták korábbi csapatával, azaz a Juventusszal, mellette az AS Roma és az AC Milan érdeklődéséről is írnak. A spanyol válogatott játékos az előző szezont még a Juvénál töltötte kölcsönbe, de a klub akkor úgy döntött, nem él a vásárlási jogával.

Álvaro Morata az aktuális idényben eddig 35 tétmérkőzésen lépett pályára az Atletico Madridban, melyek során 12 találatot és 3 gólpasszt jegyzett. A Juventus színeiben kétszer is megfordult már egyébként, először 2014-2016-ig, majd 2020-2022-ig. Az említett együttesek mellett játszott még a Chelsea-ben és a Real Madridban.