Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eb 2024: a bolgárok javítani akarnak a mieinkkel szemben

A magyar válogatott hétfőn Bulgária ellen hazai környezetben vívja meg az első mérkőzését a 2024-es Európa-bajnoki selejtezősorozatban…

A bolgár válogatott már lejátszotta az első mérkőzését az Európa-bajnokság selejtezősorozatában, melyet hazai környezetben 1-0-ra elveszített Montenegró ellen, így érthető módon a javítás reményében lépnek pályára hétfőn a magyar válogatott ellen.

“Elrontottuk a lehetőségeinket, a mon­tenegróiak pedig kihasználták . nyilatkozatát Összességében győzelmet érdemeltünk volna, ez így rettenetes kezdés. Nem adhatjuk fel az első mérkőzés után, már hétfőn javítani akarunk Magyarország ellen. Nem dőlünk a kardunkba egy vereség miatt, hiszen nem játszottunk rosszul, ám megfizettünk a ki nem kényszerített hibákért, az ellenfél pedig jól védekezett, nem találtunk réseket” Kiril Deszpodov, a bolgárok csapatkapitánya.

“Aggódtunk, hogy mire megyünk a fiatal csapatunkkal, de uraltuk a mérkőzést. Viszont sokkal jobb helyzetkihasználásra van szükség. Láttam, hogy a játékosok győzni akarnak, míg a montenegróiak türelmesen várták a hibáinkat, és megérdemelték a sikert. Ettől függetlenül emelt fővel járhatunk, már hétfőn újra lehetőségünk lesz megmutatni, mit tudunk” –    tette hozzá a szövetségi kapitány, Mladen Krsztajics.

A magyar válogatott hétfő este 20:45-től lép pályára Bulgária ellen a Puskás Arénában.