Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: hazavárják az amerikai válogatott csapatkapitányát? – sajtóhír

Meglepő hír látott napvilágot a nemzetközi sportsajtóban, mondván, hogy a észak-amerikai profi labdarúgó-ligában szereplő Los Angeles Galaxy dobna mentőövet Christian Pulisic-nek ahhoz, hogy az amerikai játékos fellendítse megrekedni látszó karrierjét.

 

Mint ismert, a még mindig csak 24 esztendős szélső nagy reményekkel és még nagyobb összegért (64 millió euró) szerződött 2019 nyarán a Chelsea együtteséhez, ahol bár nyert Bajnokok Ligáját, Európai Szuperkupát, valamint klubvilágbajnokságot is a ‘londoni kékekkel’, Pulisic az egyike azoknak a játékosoknak, aki a nagy edző-keringő kárvallottjai. A sérülésekkel is megküzdő szélső mostanra már a rotáció tagja a Chelsea extrém bő keretének, számos forrás szerint egyértelműen távozni is készül Londonból.

A korábbi amerikai kiválóság, azóta sportszakíróként dolgozó, pályafutása során a Los Angeles Galaxy-nél is megforduló Alexis Lalas a minap azt tanácsolta honfitársának hogy ugyan biztosan lesz számos európai lehetősége arra, hogy fellendítse karrierjét, érdemes lehet elgondolkozni a Los Angeles Galaxy esetleges ajánlatán. Lalas ahogyan az fentebb is látható, a Twitteren is posztolta jó tanácsát, mondván az amerikai válogatott csapatkapitányával a Galaxy újra nagy csapatot építhetne, és szerinte, ahogyan David Beckham esetében is történt, Los Angelesben képesek lennének megszerezni Pulisic játékjogát is.

A jelenleg 32 millió euróra taksált Christian Pulisic (forrás: Transfermarkt) londoni szerződése 2024 nyaráig érvényes, ami azért a szigorú fizetési sapkához kötött Los Angeles Galaxy lehetőségeit nem könnyíti meg, nem is beszélve Pulisic fizetéséről amelyet komoly feladat lenni beilleszteni a Galaxy költségvetésébe – Kíváncsian várjuk a nyári fejleményeket az amerikai futball kétségtelen még mindig legnépszerűbb profilú játékosa kapcsán!