Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A szezont követően távozik a Liverpool tapasztalt védője – sajtóhír

A “vörösök” a következő átigazolási időszakban átadólistára teszik rutinos hátvédjüket, mert Jürgen Klopp már nem számít rá a jövőben.

(Photo by John Powell/Liverpool FC via Getty Images)

A Football Insider értesülései szerint a Liverpool a nyár folyamán mindenképpen értékesíteni akarja középhátvédjét, Joel Matipot. A 31 éves labdarúgó szerződése 2024-ben lejár, így ha még nyáron túladnak rajta, akkor némi pénzt láthatnak belőle az angolok. A forrás úgy tudja, hogy a Mersey-partiak 10 millió fontot szeretnének kapni a kameruni játékosért.

Matip 2016-ban igazolt a Liverpoolhoz a Schalke csapatától ingyen. Azóta a “vörösök” színeiben 186 mérkőzésen léphetett pályára minden versenysorozatot figyelembe véve, amelyeken 11 gólt és 6 gólpasszt jegyzett. Ez a szám akár lehetne több is, de sokat bajlódott sérüléssel a 31 esztendős középhátvéd. A rutinos labdarúgó az angol alakulattal nyert Bajnokok Ligáját, bajnoki címet, klubvilágbajnokságot, FA-kupát, és angol, valamint UEFA szuperkupát is.

A hírek szerint a Liverpool nagy érdeklődést mutat a Benfica középhátvédje, António Silva iránt, ami szintén csak megerősíti Matip esetleges távozását.