A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Egyre nehezebb helyzetben a kiesőhelyen tanyázó Cremonese, a Juventus újabb három ponttal gazdagodott…
(Photo by Valerio Pennicino/Getty Images)
Tovább őrzi a tabellán a második helyét a Juventus, amely ezúttal a kiesőzónából menekülő Cremonese együttesét fogadta hazai pályán.
Az olasz élvonal kiélezett hajrája folyamán egy csapat sem engedheti meg magának az élbolyban, hogy pontokat bukjon, így a Juventus számára kötelező volt a győzelem a Serie A 35. fordulójában.
A Cremonese azonban nem adta könnyen a bőrét, hiszen az utolsó előtti helyen álló csapat foggal-körömmel ragaszkodott a gól nélküli döntetlenhez, a terve pedig tökéletesen működött az első félidő folyamán.
A második etapban azonban magához tért a Juventus, és először Fagioli tudott ünnepelni az 55. percben, majd Bremer a hajrát megelőzően, a 79. percben duplázta meg a Zebrák előnyét, így bebiztosítva Allegri csapatának az újabb három pontját.
A Juventus így 69 ponttal a bajnok Napoli mögött a második helyen tanyázik, míg az Inter 66 ponttal a dobogó harmadik fokáról figyeli az eseményeket.
Juventus – Cremonese 2-0 (0-0)
Gólszerző: Fagioli (55.) Bremer (79.) Ill. –
Kiállítás: – Ill.–
A 35. forduló eddigi eredményei és további programja:
Péntek:
Lazio – Lecce 2-2
Szombat:
Salernitana – Atalanta 1-0
Spezia – Milan 2-0
Inter – Sassuolo 4-2
Vasárnap:
Hellas Verona – Torino 0-1
Fiorentina – Udinese 2-0
Monza – Napoli 2-0
Bologna – AS Roma 0-0
Juventus – Cremonese 2-0
Hétfő:
20:45 Sampdoria – Empoli (Tv: Sport 1)
A bajnokság aktuális állása:
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!