Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Arsenal: az angol helyett az amerikai válogatottat választotta a csatár! – hivatalos

Granit Xhaka várható nyári távozása mellett egy másik komoly hír is jutott kedd estére az Arsenallal kapcsolatosan, amelynek a francia Reims együttesében remekelő kölcsönjátékosa, Folarin Balogun komoly döntést hozott jövőjéről, kikosarazva az angol válogatottat. 

A 21 esztendős játékos nagyszerű idényt fut a Reims színeiben, amelyben 34 francia bajnokin és 2 Francia Kupa találkozón 20 gólt és 3 gólpasszt jegyez eddig az idényben, miközben hatalmas fejlődésen átesve, a Ligue 1 legjobb támadói közé emelkedett.

Az Arsenal saját nevelésű csatára kapcsán korábban már beszámoltunk arról, hogy nem tervezi a maradást Angliában, most pedig kiderült, hogy a szigetországba könnyen lehet, hogy a nyártól már csak ellenfélként térhet majd vissza (…)

(…) Az angol-amerikai kettős állampolgárságú csatár ugyanis eldöntötte, hogy hiába volt az utóbbi időszakban 13-szor  is az angol U21-es nemzeti csapat tagja (szerzett is gyorsan 7 gólt – a szerk.), felnőtt szinten nem vár tovább a ‘háromoroszlánosok’ meghívójára, és az USA-t választja.

Az amerikaiak természetesen nagyon örülnek Balogun döntésének, akivel az amúgy is szép jövő előtt álló fiatal válogatottjuk tovább erősödik. A FIFA már jóvá is hagyta az USA kérést, így rövidesen pályára léphet az amerikai csapatban a csatár, akit az alábbi videóval köszöntöttek az USA-ban: