Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: a Mezőkövesd bennmaradt, a Honvéd a vonal alatt várja az utolsó fordulót

A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) utolsó előtti, 32. fordulójában két mérkőzést rendeztek a vasárnapi játéknapon…

 

A Mezőkövesd 3-2-es győzelmet aratott a Budapest Honvéd otthonában, mellyel biztosította a bennmaradását. A hazaiak ugyan többet birtokolták a játékszert, de képtelenek voltak fogást találni a kövesdi falon és helyzetbe sem kerültek. Az első félóra végén a vendégek először jutottak el a Honvéd tizenhatosáig, Gomis pedig felrúgta a kaputól elfelé mozgó Drazicot. Az így megítélt büntetőt a sértett, Stefan Drazic maga váltotta gólra. Komoly gondba került a kispesti gárda, de újítani tudtak és több lendületes akciót vezettek. Végül az első játékrész hosszabbításában egy szabadrúgást követően Lukic fejelt a kapufára, az ismétlésből Kerezsi Zalán volt közelről eredményes. A félidőben így 1-1 volt az eredmény. A szünet után a továbbra is a kontrákra építő Mezőkövesd hamarosan újra megszerezte a vezetést, egy ellentámadás végén Dino Besirovic talált be Szappanos hálójába. A Honvédot megfogta a bekapott gól és jobbára a támadásépítéssel is bajlódott. Közel húsz perccel később viszont a hazaiak újból egyenlítettek, két cserejátékos összjátéka eredményeként Jónsson bejátszásából Kocsis Dominik az ötös sarkáról kapásból tüzelt Piscitelli kapujába. A hazai gárda így már a vezetésért rohamozhatott, de nem járt sikerrel, ehelyett az utolsó tíz percen belülre fordulva a Mezőkövesd harmadszor is vezetést szerzett egy kontrából, Dino Besirovic ismét remekül lőtte ki a jobb alsót. A hazaiak igyekezete ellenére az eredmény már nem változott, a kövesdiek biztosították a bennmaradást, a Honvéd viszont a vonal alól várhatja az utolsó fordulót.

Budapest Honvéd – Mezőkövesd 2-3 (1-1)
Gólszerzők: Kerezsi (45+1.), Kocsis D. (71.), ill. Drazic (35., 54. – az elsőt büntetőből), Besirovic (54., 81.)

 

Az Újpest az előzetesen vártnál jóval simábban, 3-0-ra legyőzte a Kecskemétet két lila-fehér csapat egymás elleni összecsapásán. A mérkőzés elején az újpestiek tizenegyeshez juthattak volna, a Csoboth elleni szabálytalanságot azonban leshelyzet előzte meg. Ezt követően is a hazai csapat volt kezdeményezőbb, de egy darabig képtelenek voltak helyzetbe kerülni. Félóra elteltével Kastrati és Hadaró fejelt össze egymással, melyet követően előbbit le kellett cserélni. Nem sokkal később az Újpest játékosa a kispadon eljárult, így a biztonság kedvéért agyarázkódás gyanújával kórházba szálították. Menet közben a fővárosi lila-fehérek a 38. percben megszerezték a vezetést, miután Csoboth beadását Heinz Mörschel fejelte közelről a kapuba. A félidő vége előtt az Újpest növelte előnyét egy újabb fejesgóllal, a második találatot Fernand Goure jegyezte, így a szünetben kettővel mentek a hazaiak. A szünet után hármat is cserélő a KTE futballozott kezdeményezőbben, azonban tíz perc után Boumal kiugratásából Fernand Goure egy ziccer végén újabb gólt szerzett. Innentől kezdve a hazaiak már csak az eredmény tartására törekedtek, a Kecskemét pedig tíz emberrel fejezte be a mérkőzést, ugyanis a hajrában Rjasko gólhelyzetben felvágta Csobothot, amiért a játékvezető felmutatta nekik a piros lapot. Győzelmével az Újpest akár még hatodik is lehet a bajnokságban, a Kecskemét pedig még nem tudta bebiztosítani a második helyet.

Újpest – Kecskemét 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Mörschel (38.), Gouré (45., 55.), ill.
Kiállítva:ill. Rjasko (83.)

A 32. forduló eredményei

Péntek:
Paks – Puskás Akadémia 0-2

Kisvárda – Vasas 2-1

Szombat:
Mol Fehérvár – Zalaegerszeg 3-0
Ferencváros – Debrecen 1-3

Vasárnap:
Budapest Honvéd – Mezőkövesd 2-3
Újpest – Kecskemét 3-0

A bajnokság aktuális állása