Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Sassuolo középpályásával erősítene a Brighton! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Brighton együttese szeretné leigazolni a Sassuolo középpályását, Davide Frattesit.

(Photo by sportinfoto/DeFodi Images via Getty Images)

A legfrissebb sajtóhírek szerint a Brighton a Sassuolo középpályását, Davide Frattesit szeretné leigazolni a nyár folyamán, aki az elmúlt két szezonban kulcsfigurává nőtte ki magát a zöld-feketéknél. A 23 éves középpályás iránt ugyanakkor igen nagy az érdeklődés, a beszámolók alapján ugyanis nem csak a Brighton, hanem a  Juventus, valamint a José Mourinho vezette AS Roma is szívesen látná őt a soraiban. A források szerint Frattesi is távozna a Sassuolotól az idény végén, hogy szintet tudjon lépni a karrierjében, és úgy hírlik, hogy erre a Brightont látná a legjobb opciónak. Az angol klub mellett szól, hogy Frattesi ismét együtt dolgozhatna korábbi mesterével, Roberto De Zerbivel, ráadásul a nemzetközi kupaporondon is megméretetthetné magát, hiszen a Brighton már biztosan ott lesz a legjobb 7-ben az idény végén, valamint az sem utolsó szempont, hogy minden bizonnyal az angol klub fizetné ki a legkönnyebben a vezetőség által kért 40 millió eurót a középpályásért.

Davide Frattesi a Sassuolo színeiben eddig 76 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 11 gólig és 4 gólpasszig jutott. Szerződése 2026 nyaráig köti aktuális csapatához. Piaci értékét 22 millió euróra taksálja a transfermarkt.