Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Argentína: a River biztosan vezet, de a Boca is megkezdte a felzárkózást – KÖRKÉP

Már túl vagyunk az idei Liga Profesional felénél Argentínában, amikor a helyi rekordbajnok továbbra is biztos előnnyel vezeti a bajnokságot, mögötte viszont rendkívül szoros a küzdelem…

(Photo by Daniel Jayo/Getty Images)

Az argentin bajnokság folyamatban lévő idényét továbbra is magabiztosan vezeti a River Plate, amely a közelmúltban egy tizenegyesgóllal megnyerte a Superclásicót, majd a következő fordulóban a csapat mumusának számító Talleres Córdoba legyőzte őket, de Martín Demichelis együttese így is biztos előnnyel vezeti a mezőnyt.

A “milliomosokat” üldözők sorában továbbra is ott találjuk a San Lorenzót, amely két döntetlen után a legutóbbi két fellépését megnyerte, így ötpontos lemaradásból követi az éllovast. Négy ponttal tőlük lejjebb az egymást követő három siker után a múlt fordulóban ikszelő Talleres Córdoba, valamint az Eduardo Domínguez kinevezése óta szárnyaló Estudiantes La Plata áll. A páros mögött egy ponttal az ötödik helyen tanyázik a Rosário Central, melynek a Riverhez képest már tíz pont a hátránya, de az elmúlt időszakban ugyancsak kiegyensúlyozottan jól teljesít.

Ezzel szemben az eddig rendre a második-harmadik helyen álló Defensa y Justicia visszacsúszott a hatodik helyre, miután a legutóbbi három meccsén csak két pontot szerzett. A remek kezdés után visszaeső Lanús újra magára talált és a Granata az elmúlt négy fordulóban aratott három – egygólos sikerével – visszakapaszkodott a hetedik pozícióba.

A szezon eddigi meglepetéscsapatának számító újonc Belgrano némileg megtorpant, hiszen az utolsó négy játékhéten belül csak egyszer győzött, de még mindig az első tíz tagja. Csakúgy mint a három döntetlen után a múlt hétvégén újra diadadalmaskodó Godoy Cruz.

A Boca Juniors Jorge Almirón kinevezése óta elinte csak a játékban, később az eredményességben is feljavult, bár a szurkolók számára nyilvánvalóan fáj a River elleni elvesztett rangadó, jelenleg az ősi rivális magasabb szintet képvisel. Az arany-kékek viszont az utolsó négy fordulóban a másik három meccsük mindegyikét megnyerték, beleértve a Racing és az Argentinos elleni fővárosi ütközeteket, így feljöttek a tizedik helyre, melyen még mindig lenne mit csiszolni, de a sérültek visszatérésével, valamint a játékosok és az edző összekovácsolódásával hétről hétre egyre jobban muzsikálnak.

Az Argentinos Juniors éppen a legutóbbi Boca elleni vereséggel csúszott vissza a 11. helyre, Gabriel Militóék így ötvenszázalékos mérleggel állnak azonos pontszámmal a Sarmientóval és a hullámzóan teljesítő Newell’s Old Boysszal egyetemben.

Belesüllyedt a masszív középmezőnyben a tavalyi meglepetéscsapat Tigre, az utolsó négy fordulóban ráadásul nyeretlenek voltak. A Gimnasia La Plata felkapaszkodása négy meccsen belüli három sikere után legutóbb falba ütközött, míg az újonc Instituto és a Martín Palermo által irányított Platense egyaránt egyetlen győzelemnek örülhetett a legutóbbi négy körben. Nagyobb baj a Calamares háza táján, hogy a csapat az átlagpontok alapján kieső helyen áll.

A 20. helyen a csapnival rajtot követően egy tízmeccses nyeretlen szériát (két győzelem, nyolc döntetlen) produkáló Colón áll, amely az elmúlt hetekben többször is kikapott. Velük azonos pontszámmal áll az Huracán, valamint a gödörből a kiutat sehogysem találó Racing Club. Fernando Gago együttese a bajnokság egyik esélyeseként kezdte az aktuális kiírást és sokáig egész jól is állt, azonban az utolsó hét fordulóban egyetlen pontot szerzett. Erre a mélyrepülésre még a kiváló nemzetközi szereplés sem lehet mentség, a fiatal edző a közelmúltban edzőtábort hívott össze, meglátjuk, hogy ezzel sikerül-e kizökkenteni a csapatot a negatív periódusból.

A Vélez Sarsfield ugyancsak méretes hullámvölgybe került, Ricardo Gareca hiába tért vissza nagy reményekkel, a csapat immár nyolc forduló óta nyeretlen és úgy tűnik, hogy a 2022-es idény pokoljárása után ismét csak a mezőny legalsó harmadában lehet számukra hely. További csapás a klub számára, hogy a múlt hétvégén a tartalékcsapat másodedzője, Hernán Manrique 49 évesen szívroham következtében elhunyt a Racing elleni meccsen, így a felnőtt csapatok bajnokiját el is halasztották.

Ricardo Zielinski kinevezése óta új erőre kapott a csőd közeli helyzetben lévő Independiente, amely az elmúlt hetekben két meccset is megnyert azok után, hogy az első 12 forduló után még egyetlen győzelmet számlált. Bár a Rojo elindult felfelé, így is négy csapatot előz meg a tabellán, amelyek talán még náluk is nagyobb bajban van. Az Atlético Tucumán tavaly még vezette is a bajnokságot, idénre élesen visszaesett; a Banfield kispadjára a közelmúltban tért vissza Julio César Falcioni, aki immár az ötödik (!) megbízatását kezdi meg a csapatnál; az Arsenal Sarandí reménytelen helyzetben van a kiesés elleni harcban; a sereghajtó Union Santa Fé szurkolói pedig már az elnök koszorúját is elkészítették, bár a múlt fordulóban győztek, mindössze másodszor a szezonban.

A bajnokság aktuális állása