A sheffield-i nyolc gól különlegessége…
Az olasz mester még a megsemmisítő derbit követően is ragaszkodik a taktikájához…
A lesérült Kylian Mbappe helyére állt be…
Csereként beállva volt eredményes…
Megvan az első vezéráldozat…
A Flamengo újabb döntőt vesztett el…
Varga Roland ezúttal gólpasszt adott…
Győzelemmel mutatkozott be a bajnokságban az új edző…
A duplázó Alvaro Morata és Antoine Griezmann vezették győzelemre a “matracosokat” a madridi derbin…
A Győr hosszú emberelőnyben sem tudott győzni…
A Sevilla tizenegyesrúgásokkal győzött az AS Roma ellen az Európa-liga budapesti fináléjában…
(Photo by Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images)
Az elvesztett Európa-liga-döntő után az AS Roma vezetőedzője, José Mourinho élesen bírálta a mérkőzés angol játékvezetője, Antony Taylor ténykedését, a mérkőzés után a parkolóban is megvárta a bírót, hogy a szemébe mondhassa “kib*szott szégyennek” tartja a teljesítményét.
Az AS Roma szimpatizánsai sem értettek egyet a játékvezető ítéleteivel, ezért a ferihegyi reptéren a hazafelé tartó olasz szurkolók egy csoportja inzultálták az angol játékvezetőt és családját, akiket a rendőröknek kellett elterelniük a feldühödött szurkolók elől.
A mérkőzésen Taylor mindkét irányba hozott vitatható ítéleteket, érthető módon a vesztes fél kéri számon jobban az egyes döntéseit.
Embarassing Roma fans abusing Anthony Taylor who is with family on his way at the airport.
Disgusting. You can see his daughter in tears and drinks being thrown at his wife too.pic.twitter.com/ljTwo239dB— Saturnion 🙂 (@saturnion13) June 1, 2023
A sheffield-i nyolc gól különlegessége…
Az olasz mester még a megsemmisítő derbit követően is ragaszkodik a taktikájához…
A lesérült Kylian Mbappe helyére állt be…
Csereként beállva volt eredményes…
Megvan az első vezéráldozat…
A Flamengo újabb döntőt vesztett el…
Varga Roland ezúttal gólpasszt adott…
Győzelemmel mutatkozott be a bajnokságban az új edző…
A duplázó Alvaro Morata és Antoine Griezmann vezették győzelemre a “matracosokat” a madridi derbin…
A Győr hosszú emberelőnyben sem tudott győzni…
Az első bajnoki mérkőzésen, amelyen kezdőként lépett pályára…
Remek formában kezdte a szezont a marokkói védő…
Mind a 8 gólt más játékos szerezte!
Dejan Stankovic a bajnokságban is győzelemmel mutatkozott be…
Az argentin támadó szerint a párizsi klub nem ismerte el, miután visszatért Katarból
Ponttal távozott a Tottenham az Emiratesből…
6 forduló után 5 pontot gyűjtött be Pochettino csapata…
Szoboszlai Dominik játékára ismét végig számított Jürgen Klopp…
Tovább menetel a Lommel a remek formában lévő fiatal magyar játékossal…
A Feyenoord 3-0-s vezetésénél beszüntették a játékot…
Újabb hazai gólgazdag mérkőzésen gyűjtötték be mind a 3 pontot a baszkok…
A bakiparádéba illő mérkőzésen sajnos a magyar védő is megvillant…
Ami ment a Manchester United ellen, az ezúttal visszaütött a Sirályoknak…
Pedig sokáig úgy tűnt, hogy közel a visszatérés…
Az Empoli történelmi szezonrajtot produkált ezzel a vereséggel!