Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Arany-kupa: az amerikaiak tizenegyesekkel jutottak az elődöntőbe – videóval

Az észak- és közép-amerikai térség csapatai számára kiírt Arany-kupa (Gold Cup) küzdelmei során hétfő hajnalban újabb két negyeddöntőt bonyolítottak le…

(Photo by Trevor Ruszkowski/USSF/Getty Images for USSF)

Az Egyesült Államok a vártnál nehezebb körülmények között, egy végig kiélezett összecsapáson 2-2-es döntetlen után tizenegyesrúgásokkal győzte Kanadát a Cincinnatiben rendezett negyeddöntőben. Az amerikaiak valamivel kezdeményezőbben játszottak, de az első játékrész szinte teljesen eseménytelenül telt. A továbbiakban is mindkét csapat a biztonságra koncentrált, de időről időre mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, különösen az amerikaiak voltak aktívak, St. Clair kapus azonban remek védésekkel óvta meg a juharlevelesek kapuját, így sokáig nem született találat. A 88. percben D. Jones felíveléséből a helyi MLS-csapatban játszó Brandon Vazquez fejese viszont már a hálóban kötött ki, a hajrában az USA megszerezte a vezetést. Nem sokáig örülhettek, ugyanis a ráadás pillanataiban tizenegyeshez jutottak, melyet a portugál Chaves védője, Steven Vitoria értékesített. Így aztán hosszabbításba torkollott a találkozó. A kétszer 15 perces túlóra első félideje nem hozott találatot, a második elején pedig egy megindulást követően Jacob Shaffelburg laposan kilőtte a hosszú sarkot, előnyhöz juttatva a kanadai válogatottat. Az amerikaiak nyomtak az egyenlítésért és öt perc múlva Busio közeli lövését St. Clair védte, azonban a kipattanó éppen a saját játékostársa, Scott Kennedy lábáról pattant be a kapuba. A hosszabbítás 2-2-es döntetlenre végződött, tizenegyesek döntöttek. A szétlövés során a kanadaiak két, az amerikaiak egy hibával kezdtek, majd az ötödik párban Brym a felső lécet találta el, így drámai körülmények közt az amerikaiak jutottak tovább. Az elődöntőben a torna eddigi meglepetéscsapata, Panama következhet az USA számára.

Egyesült Államok – Kanada 2-2 (0-0, 1-1, 1-1, 2-2) – tizenegyesekkel: 3-2
Gólszerzők: B. Vazquez (88.), Kennedy (114. – öngól), ill. Vitoria (90+3. – büntetőből), Shaffelburg (109.)

 

A másik vasárnapi negyeddöntőben az esélyesebb Jamaica 1-0-s győzelemmel jutott tovább Guatemala ellen. A mérkőzés jó iramban vette kezdetét és mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, majd a jamaicaiak egyre inkább átvették az irányítást. Az első játékrészben azonban nem született találat. A második felvonás elején viszont a Reggae Boyz megszerezte a vezetést, miután az 51. percben a Luton védője, Amari’i Bell az ötös előteréből lőtt a hálóba. A folytatásban Guatemala próbálkozott az egyenlítésért, de csak elvétve tudott helyzetbe kerülni, így az igyekezethez nem párosult siker, Blake remek védéseket mutatott be. Eközben Jamaica nem egyszer újabb gólt szerezhetett volna a fellazuló védelemmel szemben. Végül egyik csapat sem volt már eredményes, Jamaica a végsőkig megőrizte minimális, egygólos előnyét, így ők játszhatnak Mexikóval a szerdai elődöntőben.

Guatemala – Jamaica 0-1 (0-0)
Gólszerző: ill. Bell (51.)

 

Az Arany-kupa negyeddöntőinek eredményei:

Panama – Katar 4-0
Mexikó – Costa Rica 2-0
Guatemala – Jamaica 0-1
Egyesült Államok – Kanada 3-2 – tizenegyesrúgásokkal

Az Arany-kupa elődöntőinek programja:

Egyesült Államok – Panama csütörtök, 01:30
Jamaica – Mexikó csütörtök, 04:00