Újabb igazolás a sok veterán érkező közé…
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Az egyszeres magyar válogatott védő a következő szezontól új környezetben próbálhatja ki magát…
A román kupagyőztes Sepsi OSK-tól távozó Tamás Márk az azeri Neftcsi Baku alkalmazásában folytatja pályafutását.
A 29 esztendős középhátvéd az elmúlt idényben 23 tétmérkőzésen egy-egy gólt és előkészítést jegyzett a székelyföldi csapat színeiben. Tamás azelőtt két idényt töltött a lengyel első osztályú Slask Wroclaw alkalmazásban, ahol 46 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és egy gólt szerzett, valamint egy Ekl-selejtező mérkőzésen szintén eredményes volt.
Tamás a Videotonban nevelkedett, a felnőttek közt azonban nem lépett pályára a fehérváriak színeiben, a Puskás Akadémia és a Diósgyőr együttesében játszott magyar bajnokikon.
Emellett 2021-ben egy alkalommal a magyar válogatott nemzeti mezében is pályára léphetett.
A Neftcsi az előző idényben az azeri bajnokság harmadik helyén végzett, így kijutott a nemzetközi porondra, az Ekl selejtezőjének második fordulójában a bosnyák Zeljeznicsar lesz az ellenfele.
Újabb igazolás a sok veterán érkező közé…
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…
Kihívót kapott az Atletico Madrid!
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a francia címvédőnek!
Kialakultak a nyolcaddöntők párosításai…
A “gyógyszergyáriak” elmúlt idénybeli sikereinek sem volt már a részese…
Az RB Leipzig vezetőségét megdöbbentette az, hogy a katalánok idén egy eurót sem adnának a játékosért…
A hullámvölgy miatt veszélybe került a pozíciója…
Xavinak nem sikerült bizonyítani, vajon sikerrel jár Hansli Flicknél?!