Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
Mint ismeretes, az MLSZ a közelmúltban jelezte rendezési szándékát a 2026-os és a 2027-es Bajnokok Ligája döntőjére…
(Photo by Mattia Ozbot/Getty Images)
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) megkapta az európai szövetség (UEFA) feltételeit és előírásait a 2026-os és 2027-es Bajnokok Ligája-döntőre pályázás kapcsán.
“Az MLSZ a napokban megkapta az UEFA feltételeit és előírásait, ennek alapján készíti el azt a szakmai pályázatot, amellyel november közepéig kell jelentkezni az esemény megrendezésére” – mondta az M1 aktuális csatornának Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője.
Sipos hozzátette, hogy főként logisztikai kérdéseket, a szurkolók kezelését, fogadását kell megszervezni.
Emlékezhetünk rá, hogy az elmúlt éveket tekintve a Puskás Aréna 2020-ban európai Szuperkupa-mérkőzésnek, 2021-ben négy Európa-bajnoki mérkőzésnek, idén pedig az Európa-liga döntőjének adott otthont.
“Ebből a sorból is kiemelkedik a BL-döntőt az előírások és a feltételek vonatkozásával, mert ez az esemény az egész világ figyelmét felkelti” – jegyezte meg a szóvívő.
Sipos közölte, hogy az MLSZ szakemberei a napokban felveszik a kapcsolatot az érintett szervezetekkel, így a fővárossal és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérrel is.
AZ UEFA júliusban jelentette be, hogy a 2026-os és 2027-es BL-döntőre két tagszövetség jelentkezett, az olasz a milánói San Siróval kandidál. A két pályázó egyúttal azt is jelentheti, Budapestnek nagyon jó esélye van arra, hogy három vagy négy év múlva megrendezze a világ legrangosabb klubsorozatának döntőjét. Az UEFA végrehajtó bizottsága várhatóan jövő májusban dönt a finálék helyszíneiről.
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Meggyőzően teljesített eddig…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…
Több csapat is érdeklődik a játékos iránt, a liverpooliak ezért szorgalmazzák a szerződésének a meghosszabbítását…
A várva-várt igazolás védőposztra!