A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A bajnok és kupagyőztes Manchester City együttese az Arsenallal csapott össze a 2023/2024-es idény kezdetét jelentő Community Shielden.
(Photo by Mike Hewitt/Getty Images)
Ahogyan az várható volt, a Manchester City hamar magához ragadta a kezdeményezést, és a játék többnyire az Arsenal térfelén folyt. Az első veszélyesebb helyzetre a 14. percig kellett várni, amikor Rodri távoli lövése suhant el centikkel a kapufa mellett. A 25. minutumban aztán az Arsenal első nagy helyzete is megvolt: White tudott betörni a szélről, majd a középre tett labdájából Havertz lőtt kapura, Ortega viszont nagy bravúrral hárította a próbálkozást, a kipattanónál pedig az egyik védő blokkolta Martinelli lövését. A félidő véghajrájához közeledve egy újabb londoni lehetőség alakult ki: hosszú labdajáratást követően Saka középre tett labdája után ismét Havertz tudott tüzelni, de Ortega eszén ezúttal sem tudott túljárni. A 43. percben aztán a City részéről is feljegyezhettünk egy veszélyes lehetőséget: Rodri a félpályáról emelte rá a labdát a kinn álló Ramsdale kapujára, de a próbálkozása a kapu tetején kötött ki.
A második félidő is az elsőhöz hasonló mederben folyt, egyik csapat sem engedett sok lehetőséget a másik fél számára. Az 51. percben a City mégis eljutott egy nagy lehetőségig, miután egy szögletnél Stones tudott fejpárbajt nyerni, de a kapura tartó labdáját Ramsdale hárította. A következő ígéretes helyzetre a 70. minutumig kellett várni, ekkor Palmer lőhetett kapura, de Timber blokkolni tudott. A 77. percben aztán megszerezte a vezetést a Manchester City: egy támadás végén Palmer elé került a labda, aki a 16-os sarkáról szépen tekert a jobb felsőbe, 1-0! A 82. minutumban le is zárhatta volna a mérkőzést a City, miután Foden került ziccerbe, de Ramsdale nagy bravúrt bemutatva megmentette a csapatát a kapott góltól, majd az ebből következő szögletnél Rodri fejesét is hatástalanítani tudta az angol hálóőr. Az Arsenal a véghajrában nagy erőket mozgósított az egyenlítés érdekében, és ez végül az utolsó pillanatokban góllá is érett! Egy szöglet után Trossard elé került a labda, aki lövésre vállalkozott, ez pedig megpattant Akanjin, ami után az elvetődő Ortegának esélye sem volt a hárításra, 1-1! Az utolsó pillanatos egyenlítést követően jöhetett tehát a büntetőpárbaj!
A 11-esek első párharca után máris előnybe került az Arsenal, mivel Ödegaard berúgta, de Bruyne pedig kihagyta a maga lehetőségét. A harmadik kör végén még nagyobb bajba került a Manchester City, az Arsenal részéről ugyanis senki sem hibázott, míg de Bruyne után Rodri sem tudta belőni a büntetőjét. Ezt követően Fábio Vieira lábában volt az Arsenal győzelmi esélye, ő pedig nem remegett meg, így az Arsenal győzelmével zárult a Community Shield!
Manchester City – Arsenal 1-1 (0-0) b.u.: 1-4
Helyszín: Wembley Stadion Vezette: S. Attwell
Gólszerzők: Palmer (77.) ill. Trossard (90+11.)
Sárga lapok: Álvarez (31.) ill. Partey (8.), Havertz (27.), Gabriel (66.)
Kiállítás: –ill.-
Manchester City: Ortega – Akanji, Dias, Stones, Walker – Kovacic (de Bruyne 64.), Rodri, Grealish (Foden 58.), Álvarez, Silva – Haaland (Palmer 64.) Vezetőedző: Pep Guardiola
Arsenal: Ramsdale – White, Saliba, Gabriel (Smith Rowe 87.), Timber (Tierney 76.) – Rice (Nketiah 81.), Partey, Saka, Ödegaard, Martinelli (Trossard 75.) – Havertz (Vieira 87.) Vezetőedző: Mikel Arteta
A mérkőzés összefoglalója:
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…