Hároméves szerződést fog kötni új csapatával…
Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a klubok
Hiába próbálkozott a Bayern München…
A csapatkapitányi karszalag is rákerült…
A jól bevált régi müncheni recept…
Arne Slot rendszere kedvezőbb lehet a számára…
A fiatal középhátvéd Míchel külön kérésére érkezett a katalánokhoz…
Újabb igazolás a sok veterán érkező közé…
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint a csatárt kereső Inter radarján újabb játékos neve merült fel…
(Photo by Valter Gouveia/NurPhoto via Getty Images)
A Football Italia összegzése értelmében az Inter az eddigi kiszemelt Folarin Balogun helyett a továbbiakban valószínűleg az FC Porto iráni támadója, Mehdi Taremi megszerzésére fogja helyezni a hangsúlyt.
A francia sajtó szerint Breel Embolo súlyos sérülése miatt ugyanis az AS Monaco is bejelentkezett az Arsenalnál a tehetséges amerikai támadó iránt, az “ágyúsok” azonban visszautasították a hercegségbeli gárda 40 millió eurós ajánlatát. Ennyit pedig az előző kiírásban BL-döntőt játszó milánói együttes nem szeretne áldozni érte, ráadásul a hírek szerint a londoniak 50 millió eurót kérnek. A 22 éves támadó parádés szezonon van túl, hiszen a 2021-2022-es idényt 21 találattal a francia élvonalbeli Reimsnél töltött kölcsön alatt.
Az Inter új kiszemeltje valamivel olcsóbb lenne, állítólag a portugálok akár már 30 millió euróért cserében megválhatnak Taremitől. A 31 éves iráni támadó 2020 óta a “sárkányok” alapembere lett, az elmúlt három idényben minden sorozatot figyelembe véve 147 mérkőzésen 80 találat fűződött a nevéhez. Azelőtt a Rio Avéban, valamint közel-keleti csapatokban futballozott.
Hároméves szerződést fog kötni új csapatával…
Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a klubok
Hiába próbálkozott a Bayern München…
A csapatkapitányi karszalag is rákerült…
A jól bevált régi müncheni recept…
Arne Slot rendszere kedvezőbb lehet a számára…
A fiatal középhátvéd Míchel külön kérésére érkezett a katalánokhoz…
Újabb igazolás a sok veterán érkező közé…
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…