Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
A Liverpool 3-1-es győzelmet aratott a Bournemouth ellen az angol bajnokság (Premier League) 2. fordulójában…
(Photo by Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images)
A Liverpool argentin középpályása, Alexis Mac Allister a második félidő elején piros lapot kapott, miután megrúgta Ryan Christie lábát, Thomas Bramall játékvezető pedig egyből kiállította őt.
A Liverpool azonban fellebbezett a játékosa ügyében és egy független bizottság a felvételek vizsgálata után úgy döntött, valóban nem volt jogos a játékos kiállítása. Ennek következtében Mac Allisternek nem kell kihagynia egyetlen mérkőzést sem, teljes mértékben törölték az eltiltását, pedig a szabályok értelmében az azonnali piros lapért három meccses kihagyás járt volna.
Már az előző idényben is számtalan olyan eset volt, hogy az FA-nek magyarázkodnia kellett egy-egy téves játékvezetői vagy VAR-ítélet után, és immár a 2023-2024-es idényben is láthattunk – utolólag elismert – bírói tévedést.
Alexis Mac Allister will not serve a suspension after a successful appeal against the red card he received during Saturday’s victory over AFC Bournemouth.
— Liverpool FC (@LFC) August 22, 2023
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…
Kihívót kapott az Atletico Madrid!
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a francia címvédőnek!
Kialakultak a nyolcaddöntők párosításai…
A “gyógyszergyáriak” elmúlt idénybeli sikereinek sem volt már a részese…
Az RB Leipzig vezetőségét megdöbbentette az, hogy a katalánok idén egy eurót sem adnának a játékosért…
A hullámvölgy miatt veszélybe került a pozíciója…
Xavinak nem sikerült bizonyítani, vajon sikerrel jár Hansli Flicknél?!
A Premier League helyett közvetlen vetélytársnál folytatja…
Neves csapatokban futballozott…
A Bolla Bendegúzt foglalkoztató Rapid Wien idegenben tudott nyerni, habár a magyar válogatott játékost kiállították…