Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy kölcsönadta létszámfeletti védőjét, Nathaniel Phillipset a Celticnek.
(Photo by Jack Thomas – WWFC/Wolves via Getty Images)
A Celtic együttesénél tölti kölcsönben a 2023/2024-es idény első felét a Liverpool védője, Nathaniel Phillips. A 26 éves játékosra nagy szüksége volt a skót gárdának, mivel egy olyan helyzetbe kerültek, amibe pár éve a Liverpool is csöppent, azaz rengeteg meghatározó védőjük lesérült, ami miatt hirtelen vészmegoldásokat kell találniuk. A Celticnél ugyanis Cameron-Carter Vickers és Maik Nawrocki is legalább 2 hónapig harcképtelen lesz, ezen kívül pedig Stephen Welsh és Yuki Kobayashi is a maródiak listáját erősíti. Ennek a problémának az egyik megoldása lehet Phillips, akinek egyáltalán nem lesz ismeretlen a kölcsönszerep, hiszen korábban egy évet már a Stuttgartnál, fél szezont pedig a Bournemouth csapatánál is lehúzott kölcsönben.
Nat Phillips a Liverpool színeiben eddig 29 mérkőzésen lépett pályára, ez idő alatt pedig 1-1 gólt és gólpasszt jegyzett.
🆕 #WelcomeNat! 🙌
Liverpool FC defender Nat Phillips joins #CelticFC on loan until January 2024 – subject to international clearance ✍️
Welcome to Celtic, Nat! 🍀
— Celtic Football Club (@CelticFC) August 31, 2023
Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
A bajorok nem akarják elveszíteni tehetségüket, így mindent megtesznek a megtartásáért!
Toni Kroos újabb nagy bejelentést tett…
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…