Ahogyan azt tettük a Bajnokok Ligája keddi játéknapja esetében is, a labdarúgás statisztikáival foglalkozó OPTA adataiból szemezgetve, összegyűjtöttük a szerdai játéknap legérdekesebbnek vélt statisztikáit.
(Photo by Masashi Hara/Getty Images)
2 – Az Arsenalban Leandro Trossard és Bukayo Saka egyaránt góllal debütált első Bajnokok Ligája fellépésén – Hasonlóra még nem volt példa az “ágyúsoknál”.
3 – Az Arsenal, a Brighton és a most a Bayern München ellen is legalább három gólt kapott a Manchester United, amire 1978decemberében volt legutóbb példa!
4 – A Manchester United 1986/87-es idény óta a legrosszabb szezonkezdését produkálta, miután a szezon első hat tétmérkőzéséből a Bayern München ellen elszenvedett vereség már a negyedik volt, két győzelem mellett.
6 – Jude Bellingham a hatodik angol játékos, aki a Bajnokok Ligájában pályára lépett a Real Madridban. A Borussia Dortmundtól érkező 20 esztendős klasszis egyben a legfiatalabb debütáló honfitársai körében (Steve McManaman, Michael Owen, Daiv Beckham, Jonathan Woodgate, Laurie Cunningham).
7 – Serge Gnabry kedvenc ellenfelei az angol csapatok a BL-ben, ezt bizonyítja, hogy legutóbbi hat találkozóját tekintve hétszer is eredményes volt angol klubok ellen a sorozatban: négyszer a Tottenham, kétszer a Chelsea, majd szerda este a Manchester United ellen.
14 – Az MU a négy Bayern-góllal együtt már 14-szer kapitulált a szezonban – A legtöbbször, az angol Premier League csapatai közül!
21 – Egészen pontosan 21 év és 183 nap volt a Red Bull Salzburg kezdőcsapatának átlagéletkora a Benfica ellen. A Bajnokok Ligája történelmét tekintve mindez új abszolút rekord!
50 – Az Arsenal támadója, a PSV ellen betaláló Gabriel Jesus büszke lehet hatékonyságára, hiszen azokon a meccseken, amikor a kezdőcsapatban lép pályára a Bajnokok Ligájában, a brazil játékos a meccsek felén eredményes. Ezzel az 50%-os mutatóval Gabriel Jesus nyolcadik leghatékonyabb játékosa (Az Opta legalább 20 keződként lejátszott mérkőzést vett alapul – a szerk.).
90 – Jude Bellingham az Union Berlin elleni győztes találata egyben azt is jelentette, hogy az angol klasszis 20 évesen és 83 naposan a legfiatalabb játékos lett a Real Madrid történetében, aki a 90. percben győztes gólt szerez a Bajnokok Ligájában. Bellingham egyébként a legfiatalabb angolként is tette mindezt.
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt