Egy évvel ezelőtt érkezett a Debrecenhez a szerb vezetőedző, akinek segítségével a hajdúságiak az NB I elmúlt idényét a harmadik helyén zárták és kipróbálhatták magukat a nemzetközi porondon…
A Debrecen vezetőedzője, Szrdjan Blagojevics a Loki Tv-nek értékelt az első évét a csapatnál:
“Nagyon izgalmas volt az első év számomra. Hálás vagyok és elégedett azzal, ahogyan együttműködünk a játékosokkal, a vezetőséggel, a szurkolókkal. Élveztem az első évet, szerintem sikeres is volt, alig várom az új kihívásokat, és bízom benne, hogy legalább olyan lesz, mint az első.”
A DVSC rutinos csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs rendkívül pozitívan beszélt edzőjéről: “Nagyon örülök az ittlétének. Abban a szituációban, amikor ideérkezett, abszolút mondhatjuk, hogy kaotikus állapotok uralkodtak minden téren. Hihetetlen profizmus, teljes futball-maximalizmus jellemzi, 0-24-ben csak azzal foglalkozik, hogyan tudnánk jobbak lenni, hogyan tudna újat mutatni és átadni nekünk azt, amit látni szeretne.”
“Örülök, hogy amikor lehet igazolni, akkor azt nem arra használja fel, hogy minél több játékos jöjjön, hanem, hogy minél többet megtartsunk, és hogy mindenki értse azt, amit szeretne játszatni. Ez az alapja annak, hogy a csapat sikeres. Már vakon ismerjük az elképzeléseit. Hihetetlenül örülök, hogy egy olyan edzővel dolgozatok – nem szeretek erről beszélni, de a karrierem vége felé ,- aki minden nap tud motiválni az edzéseivel, észrevételeivel. Nagyon sokat fejlődtem alatta, új pozícióban vagyok, új dolgokat mutatott és jó erőben érzem magam. A legfontosabbak pedig az eredmények. Eredményes szezonon vagyunk túl, de mindig van feljebb. Blagojevics érdekes figura, aki magában tartja az érzéseit, ez jót tett a csapatnak, a légkörnek, és a maga módján nagyon karakán is” – jegyezte meg a 36 esztendős labdarúgó.
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt