A Szarkák vezetőedzője, Eddie Howe közölte a rossz hírt a mai nap folyamán, miszerint a csapat egyik legnagyobb nyári érkezője, Harvey Barnes több hónapra kidőlt a hétvégi sérülésének köszönhetően…
(Photo by Richard Callis/MB Media/Getty Images)
Hatalmas örömfutballnak lehettek a szemtanúi azok, akik a Premier League 6. fordulójában a Sheffield United – Newcastle összecsapást választották, hiszen Eddie Howe együttese megsemmisítő győzelmet aratott a Pengék otthonában, egészen parádés, 8 gólt rúgva idegenben.
A Szarkák öröme azonban így sem lehet felhőtlen, hiszen a csapat friss nyári igazolása, Harvey Barnes már a nagy gólgyártást megelőzően cserét kért sérülés miatt a 12. percben, amelyről mint utólag kiderült igen súlyosnak bizonyult.
Eddie Howe a mai nap folyamán erősítette meg az újságírók számára, hogy Harvey Barnes hónapokra kidőlt a Sheffield United ellen összeszedett sérülése révén, így a csapat az ősz legsűrűbb időszakában kell, hogy nélkülözze a 45 millió eurós igazolást.
Barnes eddig 185 perc alatt 1 góllal és 1 gólpasszal járult hozzá csapata sikereihez, egészen jónak mondható szezonrajtot produkálva.
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt