Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A szlovák bajnokságban (Niké Liga) szereplő FC DAC 1904 fontos szervezeti változásról számolt be…
Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy az ukrán Gleb Platov lett a csallóközi klub új sportigazgatója.
A pozíciót eddig betöltő Marek Zahorcák a klub megfigyelő részlegén folytatja a munkát, míg Jan Van Daele a továbbiakban technikai igazgató helyett ügyvezető igazgatóként segítheti a klub működését.
A 31 éves szakember korábban a Dinamo Kijevnél is tevékenykedett különböző szerepkörökben. Platov 2018-ban Katar olimpiai válogatottjánál dolgozott asszisztensként, amelyet az Ázsia-kupára készítettek fel és részt is vettek a csapattal a megmérettetésen, majd 28 évesen végezte el a legmagasabb edzői fokozatot és kapta meg az UEFA Pro licencét. Jelenleg az ukrán válogatottnál tagja Szerhij Rebrov stábjának, amely tisztségét a továbbiakban is el fogja látni.
“Elsősorban szeretném kifejezni az örömömet és a büszkeségemet, amiért a DAC részévé válhattam. Megtisztelő, hogy ebben a remek projektben segédkezhetek. Mindenekelőtt a múltbéli pozícióim során elsajátított tudásommal és tapasztalatommal szeretnék a klub segítségére lenni. A dunaszerdahelyi klub helyzetét és az itteni projektet már több éve ismerem, Jan Van Daele-vel hosszabb ideje kommunikálunk, sőt a múltban többször személyesen is jártam itt. A projekt és az abban dolgozó emberek nagyon erős benyomást tettek rám. Mindegyikük rendkívül elhivatott és tehetséges, tele ötletekkel, ami a csodálatos infrastruktúrával együtt komoly lehetőségeket rejt magában és a kiváló jövőkép reményét adja a klubnak. Igyekezni fogok hozzájárulni, hogy még erőteljesebb legyen a klub fejlődésének az íve” – szögezte le a DAC új sportigazgatója.
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak