Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Edzőváltást jelentett be az uruguayi bajnokság (Primera División) 2023-as Clausurájában gyengélkedő Nacional együttese…
(Photo by Etsuo Hara/Getty Images)
A patinás uruguayi Nacional együttese a legutóbbi vereség után leváltotta eddigi vezetőedzőjét, Álvaro Gutiérrezt, utódja pedig nem más, mint az eddig a tartalékcsapatot irányító korábbi kiváló válogatott labdarúgó, Álvaro Recoba lett.
A 47 éves szakember annak idején aktív játékosként elsősorban az Inter színeiben alkotott emlékezeteset. Recoba 1997 és 2008 között 261 mérkőzésen 72 gólt szerzett a milánói csapat színeiben, miközben két-két olasz bajnoki címet, kupát és szuperkupát nyert, valamint 1998-ban UEFA-kupa-győztes lett az együttessel. Az uruguayi karmester menet közben kölcsönben a Veneziát és a Torinót is erősítette, majd a görög Panioniosz játékosa volt, mielőtt visszatért nevelőcsapatához, a Danubióhoz.
Recoba két ízben erősítette korábban a Nacionalt, az európai kalandja előtt 1996 és 1997 között, valamint pályafutása legvégén 2011 és 2015 között volt a csapat játékosa. Utóbbi ciklus alatt két bajnoki címet nyert a montevideóiakkal.
Recoba 1995 és 2007 között 69 pályára lépés alatt 11-szer volt eredményes az uruguayi válogatott színeiben, mellyel részt vett a 2002-es világbajnokságon.
Az egykori közönségkedvenc labdarúgó 2021-ben segédedző volt a Nacionalnál, majd 2022 januárjától a tartalékcsapat vezetőedzői feladatait látta el.
A Nacional az aktuális kiírában hat forduló alatt csak két meccset nyert meg és öt pontot szerezve a 16 csapatos mezőny hatodik pozícióját birtokolja, máris öt ponttal lemaradva a tabellát vezető ősi rivális Penarol mögött.
Álvaro “Chino” Recoba asume el cargo de entrenador del primer equipo en el día de hoy. El Cuerpo Técnico estará integrado por Nelson Abeijon (AT) y Juan Manuel Alzamendi (PF)
¡Éxitos en esta nueva etapa, @Chino_Recoba20!#ElClubGigante 🔵⚪️🔴 pic.twitter.com/Z1X1Hb62MW
— Nacional (@Nacional) October 20, 2023
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
A mai este folyamán eldől, hogy ki lesz a Borussia Dortmund ellenfele a Bajnokok Ligája döntőjében…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”