A ‘Hansli Flick-faktor’ döntőnek bizonyulhat…
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…
Ebben a szezonban már aligha léphet pályára…
Julian Nagelsmann több újoncot is avathat…
A szövetségi kapitány két új játékost hívott meg…
Az Inter Miami trénere, Gerardo Martino után a csapat játékosa, Jordi Alba is a nyilvánosság előtt üdvözölte Luis Suárez valószínűsíthető érkezését.
(Photo by Pedro H. Tesch/Getty Images)
Mint ismert, a 36 esztendős uruguayi kiválóság jelenleg a brazil Gremio futballistája, azonban az év végén minden arra utaló jel szerint elhagyja majd Brazíliát, és az új idényre csatlakozik korábbi barcelonai harcostársaihoz, Lionel Messihez, Jordi Albához és Sergio Busquets-hez az Inter Miami együttesénél.
Jordi Alba elmondása szerint tárt karokkal várják jó barátjukat, aki reményeik szerint rövidesen meg is érkezik majd.
“Azt szeretném, ha Luis is csatlakozna hozzánk. Mindig is mondtam, hogy a legjobb játékosokkal szeretnék egy csapatban játszani.” – idézi a spanyol As című sportnapilap a spanyol balhátvédet.
“Luis fontos játékosa a mostani csapatának (Gremio) is, és úgy tudom, egy fontos döntést készül meghozni a jövőjéről. Nem szeretnék ebbe belefolyni, pusztán azt mondhatom, hogy ő egy fantasztikus csapattárs és nagyszerű barát. Remek emlékeink vannak a közös időszakról, mind a pályán belül és azon kívül. Remélem itt lehet majd velünk, hiszen kétségkívül sokat tudna segíteni a csapatnak az új idényben.” – tette még hozzá Jordi Alba.
Egy mérkőzést még pótolni fognak…
A ‘Hansli Flick-faktor’ döntőnek bizonyulhat…
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Sereghajtók az NB I-ben…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…
Ebben a szezonban már aligha léphet pályára…
Julian Nagelsmann több újoncot is avathat…
A szövetségi kapitány két új játékost hívott meg…
A két év múlva lejáró kontraktusát újítaná meg a labdarúgónak a bajor alakulat…
Florentino Pérez azonnal cselekedett!
A Tricolor maradt az uruguayi bajnokság élén…
Jan Oblaknak esélye sem volt a hárításra…
Hárman megsérültek, két fiatal bekerült…
Pascal Jansen gratulált a Paksnak…
Az AZ ismét kikapott, a Feyenoord és az Ajax is győzött…
Váratlan fiaskó az újdonsült éllovastól…
Osváth Attila egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a Paks sikeréből!
Postecoglou csapata nagy előnyt szórakozott el
Kétszer is vezetett Vincent Kompany a legénysége, ám végül egy ponttal távoztak a bajorok a Frankfurt otthonából…
A Gyirmót állt a másodosztályú mezőny élére…
Az előző botlás után most simán győztek a katalánok
Lois Openda találatával tudta begyűjteni mind a három pontot a Lipcse…