Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Tottenham: hazahívnák a Juventus angol tehetségét! – sajtóhír

Egybehangzó olasz és angol lapértesülések szerint a Premier League-ben szereplő Tottenham együttese kiszemelte a Juventus 20 esztendős tehetséges angol játékosát, Samuel Iling-Juniort.

 

Az angul U21-es válogatott szélső a Chelsea akadémiáján nevelkedett, ám 2020 szeptembere óta a Juventus játékosa.

Iling-Junior fejlődését jól jelzi, hogy az elmúlt idény óta rendre tagja a Juventus meccskeretének, a 2022/23-as idény óta (ekkor kapott profi szerződést is – a szerk.) 16 bajnoki találkozón már pályára lépett a Serie A-ban, egy gólt és három gólpasszt jegyezve.

A hírek szerint az angol tehetség formájára felfigyelt a Tottenham együttese, amely a januári átigazolási időszakban meg is kísérelheti hazacsábítani a szigetországba a játékost – Perszer kérdés, mit szólnak ehhez a Juventusnál, amely előszeretettel ad kölcsön futballistákat, ugyanakkor a Tottenham anyagai lehetőségeihez mérten, az angolok az átigazolás mellett foglalhatnak állást (…)

Samuel Iling-Junior szerződése 2025 nyaráig érvényes Torinóban, piaci értékét jelenleg 9 millió euróra taksálják.