Az előző szezon végeztével szabadon igazolhatóvá váló veterán olasz támadó bejelentette pályafutása befejezését…
(Photo by Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images)
A pályafutása leghosszabb és legutóbbi éveit a Sampdoriánál töltő Fabio Quagliarella a hétvégén megerősítette, hogy nem folytatja tovább pályafutását, hanem 40 évesen szögre akasztja stoplist:
“Kénytelen vagyok abbahagyni a játékot. Most már szabadügynök vagyok, de a fizikai formám közel sem elfogadható ahhoz, hogy visszatérjek a pályára.”
A szebb napokat is látott gólfelelős 2005-2006-os szezont töltötte a Blucerchiati alkalmazásában, valamint 2016 januárjától az elmúlt szezon végéig újból a genovai egyletet szolgálta. Quagliarella ezalatt 106 gólt szerzett a csapat színeiben, összességében pedig 182 találatot szerzett a Serie A-ban, mellyel a bajnokság történetének valaha volt 14. legjobb góllövője. A Samp mellett pályafutása során a Torino, az Ascoli, az Udinese, a Napoli és a Juventus szerelését viselte még.
Quagliarella Sampnál viselte először a 27-es mezszámot egykori torinói csapattársa, Niccolo Galli emlékére, aki 17 évesen autóbalesetben vesztette életét. Quagliarella ahol csak tehette, pályafutása nagy részében ebben a mezben játszott, a genovaiaknál végig.
A nagy góljairól mindig emlékezetes veterán harcos a 2018-2019-es idényben 26 találatával lett az olasz első osztály gólkirálya, míg 2009-ben és 2019-ben egyaránt az ő nevéhez fűződött az év gólja a Serie A-ban.
Quagliarella 2007 és 2019 között 28 alkalommal húzhatta magára az olasz válogatott szerelését, részt vett a 2008-as Európa-bajnokságon és a 2010-es világbajnokságon.
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt
Egy utolsó utáni próbálkozás…?