A magyar válogatott 3-1-es győzelmet aratott Montenegró ellen az utolsó Európa-bajnoki selejtezőjén…
(Photo by Arpad Kurucz/Anadolu via Getty Images)
Miután a magyar válogatott veretlenül, csoportelsőként kijutott a jövő nyári Európa-bajnokságra, az M4 Sport összeállításából kiderült, hogy a selejtezők során Marco Rossi szövetségi kapitány csapatában 28 játékos lépett pályára a nyolc mérkőzés alatt.
Hat olyan futballista van, aki mind a nyolc összecsapáson szerephez jutott, közülük pedig a kapus Dibusz Dénes mellett a csapatkapitány Szoboszlai Dominik és a védelemben Szalai Attila végig is játszotta valamennyi találkozót. Rajtuk kívül minden alkalommal kezdő volt a nemzeti együttes legtapasztaltabb tagja, a 77-szeres válogatott Nagy Ádám is, akit háromszor lecserélt a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető.
A védelem másik oszlopos tagja, Lang Ádám hét meccset játszott végig, egyszer pedig becserélték. A hatodik “százszázalékos” futballista a középcsatár Ádám Martin, akit a mérkőzések felén be-, míg a másik felén lecserélt Rossi. Szintén az alapcsapat tagja Kerkez Milos, aki vasárnap, a Montenegró elleni utolsó összecsapást hagyta ki eltiltás miatt, illetve hozzá hasonlóan hétszer szerepelt a védekező középpályás Styles Callum is. A támadók közül Sallai Rolandot és Varga Barnabást vélhetően csak a sérülés akadályozta meg, hogy minden meccsen szóhoz jussanak, mindketten a két novemberi összecsapásról hiányoztak. Rajtuk kívül még Nego Loic gyarapította hattal a válogatottságainak számát.
A magyar válogatott 16 gólján hét játékos osztozott: Varga Barnabás és Szoboszlai Dominik négy-négy, Ádám Martin és Sallai Roland pedig két-két találatot szerzett, míg Willi Orbán, Vécsei Bálint és Nagy Ádám egyszer volt eredményes. A 16., egyben legfontosabb gól viszont Aleksz Petkov nevéhez fűződik: a bolgár védő a saját kapujába fejelte a labdát a csütörtöki Eb-selejtezőn, és azzal vált biztossá a nemzeti együttes Eb-részvétele.
A magyar válogatott öt győzelemmel és három döntetlennel, veretlenül és csoportelsőként jutott ki a jövő évi, németországi kontinenstornára, amelynek december 2-i sorsolását a második kalapból várja majd.
Az Eb-selejtezők során a magyar labdarúgó-válogatottban szerepelt játékosok:
8-szor: Dibusz Dénes, Szalai Attila, Lang Ádám, Nagy Ádám, Szoboszlai Dominik, Ádám Martin
7-szer: Kerkez Milos, Styles Callum
6-szor: Sallai Roland, Varga Barnabás, Nego Loic
5-ször: Csoboth Kevin, Bolla Bendegúz, Kalmár Zsolt
4-szer: Willi Orbán, Botka Endre, Gazdag Dániel
3-szor: Fiola Attila, Nagy Zsolt
2-szer: Kleinheisler László, Kata Mihály, Németh András
1-szer: Vécsei Bálint, Baráth Péter, Ferenczi János, Balogh Botond, Szuhodovszki Soma, Horváth Krisztofer
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt
Egy utolsó utáni próbálkozás…?