Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a klubok
Hiába próbálkozott a Bayern München…
A csapatkapitányi karszalag is rákerült…
A jól bevált régi müncheni recept…
Arne Slot rendszere kedvezőbb lehet a számára…
A fiatal középhátvéd Míchel külön kérésére érkezett a katalánokhoz…
Újabb igazolás a sok veterán érkező közé…
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Az angol bajnokság (Premier League) 14. fordulójának vasárnapi játéknapján a Chelsea a Brightont fogadta.
(Photo by MB Media/Getty Images)
Komoly feladat várt Mauricio Pochettino csapatára, hiszen a Brighton gárdája látogatott a Stamford Bridgere. A londoni klub viszont nem illetődött meg, és nagyon jól kezdték a találkozót. Egy szöglet után Badiashile tette középre a hosszú oldalról a labdát, amit Enzo Fernández továbbított a hálóba, 1-0! Nem sokkal később jött is a második találat a hazaiaktól: a 21. percben ismét egy szöglet okozott gondot a Brighton védelmének, ahol ezúttal Jackson fejelte vissza a hosszúról a labdát, amit Colwill fejese követett, ezt pedig már csak a gólvonalon túlról tudták kivágni a védők, 2-0! A félidő vége viszont pocsékul alakult a hazaiak számára: a 43. percben Bounanotte gyönyörű tekerésével közelebb zárkóztak a vendégek, 2-1! A szünet előtt pedig még meg is fogyatkoztak a hazaiak, Gallagher ugyanis begyűjtötte a második sárgáját.
A második játékrész tehát nagyon nehéznek ígérkezett a Chelsea számára, és a Brighton a kezdőrúgást követően próbálkozott is becsülettel az egyenlítés érdekében. Ennek ellenére a második félidő közepéhez közeledve a Chelsea tudta ismét kétgólosra növelni az előnyét. Egy gyors ellentámadás végén Mudrykkal szemben látta a tizenhatoson belül szabálytalannak a játékvezető Milnert, így büntetővel jöhetett a hazai együttes, amit Fernández értékesített magabiztosan, 3-1! A Brighton viszont ment tovább előre, de a szépítésre nagyon sokáig kellett várni. A 92. percben aztán ismét sikerült egy gólra csökkenteni a különbséget, egy szöglet után ugyanis Joao Pedro csúsztatta a labdát a hosszú felsőbe, 3-2! A 104 percig tartó mérkőzésen viszont az egyenlítés már nem jött össze, így a Chelsea egy félidőn át emberhátrányban játszva is otthon tudta tartani a három pontot.
Chelsea – Brighton 3-2 (2-1)
Helyszín: Stamford Bridge Vezette: C. Pawson
Gólszerzők: Fernandez (17., 65. – büntető), Colwill (21.) ill. Bounanotte (43.), Joao Pedro (90+2.)
Sárga lapok: Gallagher (31.), Caicedo (52.), Fernandez (59.), Sanchez (88.) ill. Hinshelwood (45+6.), Igor (58.), Gross (64.), Milner (64.), Joao Pedro (90+14.)
Kiállítás: Gallagher (45.) ill.-
Chelsea: Sanchez – Colwill, Silva, Badiashile, Disasi – Caicedo, Fernandez – Mudryk (Broja 81.), Gallagher, Sterling (Palmer 66.) – Jackson (Maatsen 72.) Vezetőedző: Mauricio Pochettino
Brighton: Steele – Veltman, van Hecke, Igor (Baker-Boaitey 85.), Hinshelwood (Joao Pedro 58.) – Baleba (Gross 58.), Gilmour – Bounanotte (Mitoma 57.), Lallana (Milner 58.), Adingra – Ferguson Vezetőedző: Roberto De Zerbi
A mérkőzés összefoglalója:
A 14. forduló eredményei és további programja:
Szombat:
Arsenal – Wolverhampton 2-1
Brentford – Luton Town 3-1
Burnley – Sheffield United 5-0
Nottingham Forest – Everton 0-1
Newcastle United – Manchester United 1-0
Vasárnap:
Bournemouth – Aston Villa 2-2
Chelsea – Brighton 3-2
Liverpool – Fulham 4-3
West Ham United – Crystal Palace 1-1
17:30 Manchester City – Tottenham (Tv: Spíler 1)
A bajnokság aktuális állása:
Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a klubok
Hiába próbálkozott a Bayern München…
A csapatkapitányi karszalag is rákerült…
A jól bevált régi müncheni recept…
Arne Slot rendszere kedvezőbb lehet a számára…
A fiatal középhátvéd Míchel külön kérésére érkezett a katalánokhoz…
Újabb igazolás a sok veterán érkező közé…
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…