Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: ráijesztett a Crvena zvezda a Manchester Cityre, de az angolok így is hibátlanul jutottak tovább – videóval

Utolsó fordulójához érkezett a Bajnokok Ligája csoportköre, ahol a G-csoportban nem maradt már kérdés. A Manchester City a Crvena zvezda otthonába látogatott, és a szerbek bár jól játszottak a B-csapattal felálló angolok ellen, a City ezt a meccset is megnyerte és 100 százalékos mérleggel zárta a csoportkört. A másik mérkőzésen az RB Leipzig a Young Boyst fogadta és bár a svájciak se adták könnyen, a németek nyerni tudtak. Az már korábban eldőlt, hogy a második helyen jutnak tovább a nyolcaddöntőbe, míg a Young Boysnak a harmadik hellyel és az Európa-liga rájátszással kell beérnie.

(Photo by David Damnjanovic/DeFodi Images via Getty Images)

Crvena zvezda – Manchester City:

B-csapattal állt fel a Manchester City a Crvena zvezda ellen, hiszen már tétnélküli volt a meccs számukra. A 19. percben mégis megszerezte a vezetést a City a 20 éves Micah Hamilton révén. Azonban a szerbek se voltak így alárendelt szerepben, és a 27. percben Nedeljkovic vette át a hajszálpontos passzt a kapu előterében, de csak a felső léc fölé lőtt. A 45. percben még Oscar Bobb került helyzetbe a kapu előtt, de a neki szánt labda túl hosszú volt, így nem lett belőle kapuralövés. Gól végül nem esett az első játékrészben.

A második félidőben is jól játszott a Crvena zvezda, de a 62. percben így is a City növelte az előnyét, amikor Bobb nagyszerű szólót mutatott be, majd Glazer mellett szépen lőtt a bal alsó sarokba. A 70. percben Mijatovic már a bal kapufát találta el, ám a 76. percben csak összejött a szépítés a szerbeknek, amikor  In-Beom Hwang lőtt a jobb alsó sarokba egy beadás után. Azonban nem örülhettek sokáig, mert a 83. percben Djiga akadályozta meg ellenfelét szabálytalanul a labda megszerzésében a tizenhatoson belül, amiért tizenegyest kapott a City. Phillips állt oda a labda ,mögé és a kapu bal oldalába lőtt, ezzel meglőve csapata harmadik találatát. Itt még azonban nem ért véget a mérkőzés, hiszen a 91. percben ismét szépített a Crvena zvezda. Egy jó szöglet után Katai fejelt erőből a tizenegyespont magasságából laposan a kapu kellős közepébe. A szerbek végül 1 ponttal az utolsó helyen zárták a BL-csoportkört, míg a City hiba nélkül jutott tovább a legjobb 16 közé.

Crvena zvezda – Manchester City 2-3 (0-1)
Helyszín: Stadion Rajko Mitić (Belgrád) Vezette: Aliyar Aghayev (azeri)
Gólszerzők: Hwang In-Beom (76.), Katai (90+1.) ill. Hamilton (19.), Bobb (62.), Phillips (85. – büntetőből)
Sárga lap: Spajic (45+1.), Mijailovic (65.) ill. Phillips (52.)
Kiállítás: – ill. –

Crvena zvezda: Glazer, Spajic (Rodic, 65.), Dragovic, Djiga, Olayinka (Lucic, 57.), Nedeljkovic (Kabic, 78.), Mijailovic, Hwang In-Beom, Kanga (Katai, 57.), Ndiaye (Mijatovic, 57.), Bukari. Vezetőedző: Barak Bakhar

Manchester City: Ortega, Akanji, Stones (Aké, 86.), Sergio Gómez, Rico Lewis, Matheus Nunes (Bernardo Silva, 82.), Kovacic (Susoho, 76.), Phillips, Bobb, Grealish (Foden, 46.), Hamilton. Vezetőedző: Pep Guardiola

RB Leipzig – Young Boys:

Az első félidő kiegyenlített volt a játék képét tekintve, bár a Young Boys is veszélyes volt. A 6. percben Sesko ugyan betalált, de nem szerzett vezetést a Lipcsének, mert les miatt érvénytelenítették. A 21. percben a másik oldalon Niasse ugrott fel és a középre lőtt labdát a léc alá próbálta fejelni, de a kapus bravúrral védeni tudott. Végül egyik csapat sem tudott már betalálni a játékrészben.

A második félidőben azonban beindultak a gólok, és mindössze öt perc alatt érkezett három találat. Először az 51. percben szerezte meg a vezetést a Leipzig, amikor Henrichs hozta helyzetbe Seskót, aki a bal felső sarokba tüzelt.  Két perccel később már kiegyenlített Young Boys, ekkor Nsame passza után Colley lőtt a kapu jobb oldalába Gulácsi mellett. Nem kellett azonban sokat várni a Lipcse újabb vezető találatára, hiszen az 56. percben Kampl passzát követően Forsberg a kapu jobb alsó sarkába. Ezt követően a Young Boys valamivel jobban játszott, és a 72. percben be is talált Garcia révén, de a gólt les miatt érvénytelenítették. A 78. percben Ganvoula lőtt a kapu fölé, ezt követően pedig Garcia labdája suhant el a kapu bal oldala mellett. A 93. percben még kiegyenlíthetett volna a Young Boys, amikor Monteiro verte meg a védőjét a kapu előtt, majd lőtt is, de kicsivel a kapu jobb oldala mellé lőtt, így maradt a végeredmény. A Leipzig csoportmásodikként jutott tovább a nyolcaddöntőbe, míg a Young Boysnak a harmadik hellyel és az Európa-liga rájátszással kell beérnie.

RB Leipzig – Young Boys 2-1 (0-0)
Helyszín: Red Bull Arena (Lipcse) Vezette: Manfredas Lukjancukas (litván)
Gólszerzők: Sesko (51.), Forsberg (56.) ill. Colley (53.)
Sárga lap:Poulsen (70.), Lenz (77.) ill. Garcia (33.), Colley (81.), Monteiro (85.)
Kiállítás: – ill. –

RB Leipzig: Gulácsi, Lukeba (Schlager, 80.), Simakan (Klostermann, 59.), Lenz, Henrichs, Kampl, Seiwald, Poulsen (Openda, 74.), Sesko (Werner, 74.), Forsberg (Xavi Simons, 74.), Fabio Carvalho. Vezetőedző: Marco Rose

Young Boys: Von Ballmoos, Lustenberger, Amenda, Garcia, Janko, Lauper (Lakomy, 70.), Niasse, Ugrinic (Males, 70.), Colley (Rrudhani, 82.), Nsame (Ganvoula, 62.), Elia (Monteiro, 62.). Vezetőedző: Raphael Wicky

A G-csoport állása:

Standings provided by Sofascore