Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
A közelmúltban csapata szurkolóival összekülönböző rutinos magyar kapus szerződést bontott a Fehérvár csapatával és Görögországba igazolt…
A Fehérvár hivatalos honlapján számolt be róla, hogy közös megegyezéssel felbontotta kapusa, Kovács Dániel szerződését, aki ezt követően a görög élvonalbeli Volosz csapatában folytatja pályafutását.
A 30. születésnapját a jövő hónapban ünneplő portás korábban a Kecskemét, a Zalaegerszeg, a Csákvár és a Soroksár alkalmazásában állt. Kovács 2019 júniusában került Fehérvárral, ahol bő három szezon alatt összesen 92 mérkőzésen védett, ebből 75 NB I-es bajnokin húzott kesztyűt, összesen 23 találkozón maradt érintetlen a hálója. A kapus tagja volt a 2020-ban bajnoki ezüstérmes, 2021-ben bronzérmes együttesnek, utóbbi évben a MOL Magyar Kupában is ezüstérmes lett.
A magyar kapus új csapata 15 forduló után a 14 csapatos görög bajnokság tizedik helyén tartózkodik.
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
A mai este folyamán eldől, hogy ki lesz a Borussia Dortmund ellenfele a Bajnokok Ligája döntőjében…