Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy kölcsönvették a Juventus 18 esztendős védőjét, Dean Huijsent.
(Photo by Fabio Rossi/AS Roma via Getty Images)
Az AS Roma csapatáról régóta köztudott volt, hogy a téli átigazolási szezonban mindenképp szeretnének erősíteni a védelmükön. A “Farkasoknál” ugyanis Chris Smalling és Marash Kumbulla is régóta sérüléssel bajlódik, valamint jelenleg Evan Ndicka sem áll José Mourinho rendelkezésére, miután az Afrikai Nemzetek Kupáján szerepel. A fővárosi csapatnál viszont az is egyértelmű volt az utóbbi évek pénzügyi helyzetét ismerve, hogy erősen korlátozott lehetőségekkel rendelkeznek a piacon. Ennek megfelelően végül egy kölcsönszerződés formájában találtak megoldást, a mai napon ugyanis bejelentették, hogy a Juventus 18 éves tehetségét, Dean Huijsent szerezték meg a 2023/24-es idény végéig, vásárlási opció nélkül. A holland futballista az eredeti tervek szerint a szezon második felét a Frosinone csapatánál töltötte volna, de amikor meghallotta az AS Roma érdeklődését, akkor a “Farkasok” mellett döntött. A Roma a kölcsönvételért összesen 650 ezer eurót fizetett a Juventusnak.
Dean Huijsen 2021 nyarán került a Malaga csapatától a Juventus utánpótlásába. A holland védő azóta a ranglétrát végigjárva már a felnőttek között is debütálhatott, október 22-én, amikor az AC Milan ellen 1:0-ra megnyert találkozón csereként 12 percet kapott Massimiliano Allegritől. Huijsen az AS Roma színeiben a bajnokság mellett az Olasz Kupában, valamint az Európa-ligában is lehetőséghez juthat.
🤝 Benvenuto in giallorosso, Dean Huijsen 🇳🇱#ASRoma pic.twitter.com/hJPGhjppqT
— AS Roma (@OfficialASRoma) January 6, 2024
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…
Több csapat is érdeklődik a játékos iránt, a liverpooliak ezért szorgalmazzák a szerződésének a meghosszabbítását…
A várva-várt igazolás védőposztra!
Kétgólos hátrányból ikszeltek Kolumbiában…
Ruben Amorim egy honfitársát csábítaná Angliába…
Mindeközben az FC Barcelona is figyeli a játékost…
A szaúdi élvonalból élénken érdeklődnek a játékos iránt…
Újabb nemzet kvalifikálta magát a tornára…
Kolumbia kétgólos előnyben sem tudott nyerni; Uruguay nem bírt Bolíviával a magaslaton…
A szezon végeztével szögre akasztja a stoplist a veterán hátvéd
Az említett játékos szerződése magába foglal egy 52 millió eurós kivásárlási záradékot, mely csupán július 1-től egészen július 15-ig lesz érvényes…
Négy játékos is betalált a Messi nélküli argentin válogatottban…