De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy a szezon második felére kölcsönadta Fábio Carvalhót a másodosztályú Hull City csapatának.
(Photo by Maja Hitij/Bundesliga/Bundesliga Collection via Getty Images)
Igaznak bizonyultak a korábbi beszámolók, melyek szerint a szezon második felére a Liverpool együttese ismét kölcsön fogja adni Fábio Carvalhót. A portugál játékos a szezon első felét az RB Leipzignél töltötte, ám a német gárdánál a reméltnél jóval kevesebb lehetőséghez jutott, 15 meccsen mindössze 360 percet tölthetett a pályán. Nem meglepő módon a “Vörösök” így úgy döntöttek, hogy nem tartják ott őt a szezon második felére is, helyette felbontották a Leipziggel kötött kölcsönszerződést, és új állomáshelyet kerestek a középpályásnak. A hírek szerint két angol másodosztályú gárda, a Hull City és a Southampton szerette volna a soraiban tudni a 21 éves futballistát, és végül az előbbi lett a befutó. A Liverpool ugyanis a mai nap folyamán hivatalos oldalán közölte a hírt, miszerint Carvalho május 31-ig a Hull Cityt fogja erősíteni.
Fábio Carvalho 2022 nyarán 5,9 millió euró ellenében került a Liverpool csapatához a Fulhamtől. A klub mezét azóta 21 alkalommal ölthette magára, ez idő alatt pedig 3 gólt jegyzett.
Fabio Carvalho completes loan switch to Hull City 🔴
— Liverpool FC (@LFC) January 10, 2024
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán