Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) újonc létére magabiztosan szereplő Diósgyőri VTK fontos igazolást jelentett be…
A Diósgyőri VTK hivatalos oldalán közölte, hogy szerződtette az egykori dán korosztályos válogatott hátvédet, Marco Lundot.
A 27 esztendős hátvéd hazájában az Esbjerg és az Odense csapatait erősítette, míg az elmúlt három évet a Norrköping együttesénél töltötte. Lund az eddigi pályafutása során 164 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, valamint korábban tagja volt a dán korosztályos válogatottaknak is.
“A DVTK egy izgalmas klub, ezért bólintottam rá az ajánlatukra a több lehetőség közül. Az elmúlt napokban többször is beszéltem a sportigazgatóval és a vezetőedzővel, akiknek a szavaiból azt szűrtem le, hogy egy rendkívül ambiciózus klub szeretne leigazolni. Ehhez hozzáteszem, hogy megérkezésem után láttam a lenyűgöző infrastruktúrát, boldog vagyok, hogy itt lehetek. Elsődleges célom, hogy a lehető legtöbbet tegyem hozzá a csapat teljesítményéhez. Szeretném, ha már tavasszal előrébb lépnénk a tabellán, és a következő idényben pedig még jobbak lennénk. De haladjunk lépésről lépésre, minél hamarabb álljon össze a csapat, valósítsuk meg a szakmai stáb elképzeléseit, és akkor biztosan fejlődni fogunk” – nyilatkozta az új igazolás.
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
A mai este folyamán eldől, hogy ki lesz a Borussia Dortmund ellenfele a Bajnokok Ligája döntőjében…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”