Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy leigazolták az Empoli középpályását, Tommaso Baldanzit.
(Photo by Fabio Rossi/AS Roma via Getty Images)
A teljes téli átigazolási időszakban téma volt, hogy az AS Roma gárdája szeretné megszerezni az Empoli igen sokra taksált középpályását, Tommaso Baldanzit. Ez a transzfer végül a véghajrában meg is valósult, a “Farkasok” ugyanis ma bejelentették, hogy sikerült egyességre jutniuk az Empolival a 20 éves futballista játékjogát illetően. Baldanziért a fővárosi csapat összességében 10 millió eurót fizet az Empolinak, ami különböző bónuszok teljesülése esetén további 5 millió euróval emelkedhet. Ezen felül amennyiben a Roma a későbbiekben értékesíteni fogja a középpályást, úgy az átigazolási díj 15%-a az Empolit fogja illetni.
Tommaso Baldanzi 2021 nyarán került fel nevelőegyesülete felnőttei közé. A klub színeiben az előző szezonban vált igazán meghatározó játékossá, összességében pedig 44 alkalommal ölthette magára a csapat mezét, amelyeken 6 lőtt gólig jutott. Új csapatánál 2028 nyaráig szóló szerződést írt alá, és a 35-ös számú mezt fogja viselni.
🤝 Tommaso Baldanzi è un nuovo calciatore giallorosso! 🟨🟥#ASRoma pic.twitter.com/uMsJVc24uq
— AS Roma (@OfficialASRoma) February 1, 2024
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…