Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Játékossors: visszavonult a belga válogatott korszakos alakja! – hivatalos

Bejelentette visszavonulását a 2019 óta Kínában, a Shandong Taishan együttesénél futballozó Marouane Fellaini.

 

“Azért írok most, hogy bejelentsem, 18 esztendő után véget ér profi futballista karrierem. Hihetetlen utazás áll mögöttem! Hálás vagyok a sorsnak, hogy megadatott, hogy ennyi ideig a legmagasabb szinten játszhassak! A világ legjobb szurkolótáborai előtt léphettem pályára, így ezennel szeretném megragadni a lehetőséget, hogy megköszönjem mindazt a szeretet és támogatást amit kaptam a karrierem alatt.” – írta hivatalos üzenetében Fellaini, aki 36 esztnedősen intett búcsút a futballnak.

A korábbi 87-szeres belga válogatott kiválóság karrierje hazájából, a Charleroi és a Standard Liege csapataiból indult,  utóbbiból került 2008 nyarának végén az Evertonhoz. Fellaini pályafutása csúcsán kétségkívül a Premier League-ben futballozott, ahol korszakos alakja volt a ligának – jellegzetes hajkoronája miatt különösen – az Evertonban; de a Manchester United-nél is emlékezetes gólok és teljesítmények fűződnek a nevéhez.

Marouane Fellaini legnagyobb sikereit az MU-val érte el, hiszen FA-kupát, Európa-ligát, Anglo Ligakupát és Angol Szuperkupát nyert a “vörös ördögökkel”; míg a belga válogatottal világbajnoki harmadik helyezett lett 2018-ban.

(Borítókép: Photo by CFIDC/VCG via Getty Images)