Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Angol sajtóértesülések szerint az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United védője, Raphael Varane is Szaúd-Arábiába igazolhat.
(Photo by Ryan Hiscott/Getty Images)
A Manchester United védőjét, Raphael Varane-t szaúdi Al-Nasszr egy évi 50 millió fontos ajánlattal kereste meg az angol Daily Star információi szerint. A francia védő most hátrébb került a ranglétrán a Vörös Ördögöknél, így előfordulhat, hogy ismét összeállhat Cristiano Ronaldóval, aki korábban a Real Madridnál volt a csapattársa.
Raphael Varane szezonja nem úgy alakul, ahogyan azt remélte. A francia középhátvéd, aki a korábbi években a Manchester United meghatározó játékosává vált, viharos harmadik szezonon van túl a manchesterieknél, hiszen kiszorult a kezdőből, és várhatóan a szezon végén távozik a Unitedtől. Erik Ten Hag csapata ráadásul nem hajlandó hosszabbítani a 30 éves középső védővel, aki a nyáron szabadon tárgyalhat más klubokkal.
Varane a United legjobban fizetett játékosa lett heti 340 ezer fontos fizetéssel, amikor 2021-ben a Real Madridtól leigazolták. A védő is segített a Unitednek abban, hogy a tavalyi szezonban megnyerje a Ligakupát, a klub első trófeáját 2017 óta.
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot