Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Egykori legendás játékos lett Egyiptom új szövetségi kapitánya – HIVATALOS

Az Elefántcsontparton zajló Afrikai Nemzetek Kupáján már a nyolcaddöntőben búcsúzó Egyiptom leváltotta szövetségi kapitányát…

(Photo by Sayed Hassan/Getty Images)

Az egyiptomi labdarúgó-szövetség bejelentette, hogy a jövőben a korábbi kiváló egyiptomi támadó, Hoszam Haszan lesz a válogatott szövetségi kapitánya, míg sportigazgatónak az ikertestvérét, Ibrahim Haszant jelölték ki.

A válogatottat eddig irányító portugál Rui Vitóriát hétfőn menesztették, miután az ANK egyik favoritja már a nyolcaddöntőben búcsúzott a tornától.

Haszan nem titkolta, hogy már korábban is álmodozott erről a szerepről, de eddig nem vették számításba. A kritikusok felhívták a figyelmet az edző heves természetére, mivel 2016-ban rövid időre letartóztatták egy fotós megtámadásáért, illetve tavaly pénzbüntetést kapott egy VAR-monitor összetöréséért is.

Az 57 éves egykori kiválóság 1985 és 2006 között 176 alkalommal szerepelt az egyiptomi válogatottban, amelynek színeiben 68 gólt szerzett. Edzői pályafutását az egyiptomi Al-Maszrinál kezdte, és többek közt a jordániai válogatottat is irányította.