Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női Eb-selejtező: ellenfeleket kapott a magyar válogatott

A női Nemzetek Ligája playoff-köre befejezése után az UEFA elkészítette a sorozat következő felvonásának csoportbeosztását, amely Európa-bajnoki selejtezőként is szolgál…

Az UEFA a keddi napon elkészítette a 2025-ös svájci női Európa-bajnokság selejtezőkörének sorsolását. Az európai szövetség ligarendszerű Európa-bajnoki selejtező rendszert dolgozott ki, a kiemelést a Nemzetek Ligája előző kiírásának eredményei alapján készítette el.

A magyar válogatott a B ligában kapott helyett, azon belül a második kalapból várta a sorsolást. A sorsoláson a svájciakat, a törököket és az azerieket kapta ellenfélként Margret Kratz szövetségi kapitány együttese. A svájciak bár automatikusan tagjai lesznek az Európa-bajnokság 16 fős mezőnyének, részt vesznek az Eb-selejtezőben, amelynek eredménye a következő Nemzetek Ligája-sorozat csoportbeosztása szempontjából is számít.

“A papírforma alapján Svájc jobb nálunk, a török és az azeri válogatottnál azonban magasabban rangsorolnak bennünket. Ez jó kiindulási helyzet a csoportkör előtt, de egyben azzal jár, hogy némi nyomás van rajtunk, hiszen elvárás velünk szemben, hogy legyőzzük, vagy legalábbis megelőzzük a török és az azeri csapatot. Optimistán várom a sorozatot, jó esélyt látok rá, hogy az első vagy a második helyről jussunk be a rájátszásba” – értékelt az mlsz.hu-nak Margret Kratz a sorsolás után.

A 2025-ös Európa-bajnokságon 16 csapat vesz részt, vagyis a házigazda Svájc mellett 15 válogatott harcolja ki a részvételt. Közülük nyolc csapat a selejtezők A ligájából kerül ki, itt a négy csoportelső és a négy csoportmásodik ugyanis közvetlenül biztosítja a helyét a tornán.

A maradék hét helyet kétkörös rájátszás során szerezhetik meg a csapatok. A magyar válogatott akkor szerepelhet ebben a rájátszásban, ha a négyes csoportja első három helyének valamelyikén végez. A B liga csoportelsőit és a két legjobb csoportmásodikat ugyanis összesorsolják a maradék két csoportmásodikkal és a négy csoportharmadikkal (ha a magyar válogatott csoportjából Svájc az első három hely valamelyikén végez, akkor helyette a négy csoport legjobb negyedikje kerül a rájátszásba), és ezen oda-visszavágós párharcok győztesei kerülnek be a második rájátszási körbe.

A B ligás párharcok győztesei a második rájátszási körben várhatóan az A liga csoportkörének harmadik és negyedik helyezettjei közül kapnak ellenfelet (Az A liga harmadikjai és negyedikjei ugyanis a C liga legjobb nyolc csapatával mérkőznek az első rájátszási körben), itt szintén egy oda-visszavágós párharc dönt a hét Eb-résztvevőről.

A csoportkör áprilistól júliusig tart, a két rájátszási kör mérkőzéseit októbertől decemberig rendezik meg.