Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: több hétre kidőlt a Manchester City kulcsembere! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City együttese több hétig nem számíthat meghatározó játékosára, Edersonra.

(Photo by Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images)

Mint arról beszámoltunk, vasárnap este az angol bajnokság egyik legjobban várt rangadóján, a Manchester City és a Liverpool csapata 1:1-es döntetlenre végzett. A vezetést a manchesteriek szerezték meg Stones góljával, erre pedig a második játékrész elején tudott válaszolni Mac Allister büntetőből. A tieznegyeshez vezető szituáció viszont duplán fájhatott Pep Guardiolának, hiszen az Edersonhoz röviden hazatett labdánál a brazil kapus Nunezzel szemben szabálytalankodott, amibe bele is sérült a hálóőr. A 30 éves játékos nem is tudta végigjátszani a találkozót, a helyére Ortega állt be, aki kiválóan teljesített. A hírek szerint ugyanakkor Pep Guardiolának még hosszú hetekig nélkülöznie kell az első számú kapusát, ugyanis az azóta elvégzett orvosi vizsgálatok szerint 3-4 hetet kell kihagynia Edersonnak. A Manchester Cityre pedig 3 hét múlva egy újabb csúcsrangadó vár, ahol a jelenlegi listavezető Arsenallal fognak összecsapni, előtte pedig még az FA-kupában a Newcastle United ellen lépnek majd pályára. Amennyiben Ederson nem épül fel a következő három hétben, úgy még minden bizonnyal az Arsenal elleni rangadót követő két bajnokit, az Aston Villa elleni hazait, és a Crystal Palace elleni idegenbeli meccset is kihagyhatja.

Ederson ebben a szezonban minden sorozatot figyelembe véve 36 mérkőzésen lépett pályára a Manchester City színeiben, amelyekből 12-őt zárt kapott gól nélkül.