Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Stones góljára Mac Allister válaszolt, nem bírt egymással a Liverpool és a Manchester City! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 28. fordulójának vasárnapi játéknapját a bajnoki címért folytatott versenyfutás egyik legjobban várt rangadója, a Liverpool és a Manchester City összecsapása zárta.

(Photo by Michael Regan/Getty Images)

Aktívabban kezdte a mérkőzést a Manchester City együttese, amely az első 10 percben többször is tesztelte a hazaiak védelmét, illetve Kellehert, de a „Vörösök” jól állták a sarat. Az első negyedóra végéhez közeledve a Liverpool vette át a kezdeményezést, és Nunez révén többször is gondot okoztak a vendégeknek, de csak lesgólig jutottak. A 23. percben aztán megszerezte a vezetést a Manchester City! Egy igencsak meglepő szögletnél Stones tudta közelről a hálóba lőni a labdát, 0-1! A 31. minutumban közel járt az egyenlítéshez a Liverpool gárdája, Elliott beadása után ugyanis Szoboszlai tudott fejelni 7 méterről, de a próbálkozása kevéssel elkerülte a kaput. A 42. percben még Luis Diaz lövése kerülte el nagyon kevéssel Ederson kapuját, így egygólos hátrányban mehetett a szünetre a Liverpool csapata.

A második játékrész eleje aztán nagyon jól kezdődött a Liverpool szempontjából. Aké adta haza röviden a labdát, aminél Nunez tudta megelőzni Edersont, a brazil kapus pedig már csak szabálytalanul tudta megállítani a támadót, amibe mint később kiderült bele is sérült a kapus, plusz büntetőhöz is jutott a Liverpool. A labda mögé Mac Allister állt, ő pedig magabiztos ítéletvégrehajtónak bizonyult, 1-1! Az 58. percben közel járt a City ahhoz, hogy ismét megszerezzék a vezetést, Foden nagy helyzeténél azonban jól mozdult ki a kapujából Kelleher és bravúrral hárítani tudott. A 63. minutumban aztán a csereként beálló Salah adott kiváló labdát Diaznak, aki ziccerben léphetett ki a védők közül, a befejezésnél viszont nem találta el a kaput. A 65. percben Mac Allister próbálkozhatott, az argentin középpályás azonban nem ünnepelhette a második találatát, Ortega ugyanis leért a lövésre, és szögletre tudta ütni a labdát. A 71. minutumban Robertson beadására érkezett jól középen Nunez, a jól kimozduló Ortega azonban nagyon közel került a támadóhoz, és útját tudta állni a lövésnek. A 73. percben aztán Aké beadását Kelleher ütötte rá Fodenre, az angol támadóról azonban a felsőlécre pattant a labda, így ezt a helyzetet a Liverpool úszta meg. A 80. percben Quansah egy megindulás után célba vette a jobb alsót, Ortega viszont oldalra tudta ütni a próbálkozást. A véghajrában is inkább a hazaiak akarata érvényesült, de a 89. percben majdnem a Manchester City lőtt gólt Doku révén, de a belga szélső lövése a bal kapufát találta el. A ráadásban még volt pár apróbb lehetősége a Liverpoolnak, de újabb gólt már nem láthatott az Anfield közönsége, így döntetlennel ért véget a Klopp-Guardiola párharcok jelenleg utolsónak vélt fejezete.

Liverpool – Manchester City 1-1 (0-1)
Helyszín:
Anfield Vezette: M. Oliver
Gólszerzők:
Mac Allister (50. – büntető) ill. Stones (23.)
Sárga lapok:ill. Rodri (45+3.), Ederson (47.) Silva (59.)
Kiállítás:ill.-

Liverpool: Kelleher – Bradley (Robertson 61.), Quansah, van Dijk, Gomez – Endo, Mac Allister, Szoboszlai (Salah 61.) – Diaz, Nunez (Gakpo 76.), Elliott Vezetőedző: Jürgen Klopp

Manchester City: Ederson (Ortega 56.) – Walker, Akanji, Aké – Stones, Rodri – Foden, Silva, de Bruyne (Kovacic 69.), Álvarez (Doku 69.) – Haaland Vezetőedző: Pep Guardiola

A mérkőzés összefoglalója:

A 28. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
Manchester United – Everton 2-0
Bournemouth – Sheffield United 2-2
Crystal Palace – Luton Town 1-1
Wolverhampton – Fulham 2-1
Arsenal – Brentford 2-1

Vasárnap:
Aston Villa – Tottenham 0-4
Brighton – Nottingham Forest 1-0
West Ham United – Burnley 2-2
Liverpool – Manchester City 1-1

Hétfő:
21:00 Chelsea – Newcastle United (Tv: Match 4)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore