Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Koszovó ellen is győzött a magyar válogatott

A törökök elleni egy gólos sikert követően most Koszovó ellen folytatta a felkészülést a magyar labdarúgó válogatott. Marco Rossi együttese egy kimondottan szenvedős meccsnek nézett elébe.

Photo by David Balogh/Getty Images

Koszovó egy szívós, kellemetlen csapat, akik ellen mindenki a magyar együttestől várta a kezdeményezést. Ez így – az eddigiek alapján – pont az, ami Rossi csapatának nehézségeket szokott okozni. Gondoljunk csak a Litvánia, vagy a Bulgária elleni mérkőzésekre a közelmúltból. Sok mindenre lehetett tehát számítani ezen az estén, csak épp magyar diadalmenetre nem – de ezek a felkészülési meccsek nem is erről szólnak. A törökök ellen is láthattuk, hogy a közönségszórakoztató foci most háttérbe szorul, sokkal inkább az Eb-re való készülődés van előtérben. Az a lényeg, hogy a fiúk minél jobban megugorják az előttük tornyosuló akadályokat és amikor majd kell, magabiztosan helytálljanak a kontinenstornán. Addig is sok kemény munkára és szenvedésre van szükség. Ezt várhattuk Koszovó ellen is.

A kezdés a hazaiaknak sikerült jobban. Energikus volt a magyar csapat az első percekben, még élénk letámadást is láthattunk tőlük, sok-sok labdaszerzéssel. Muric kapuja előtt mondjuk sokszor elfogyott a tudomány, de akkor is: a kezdés nem volt rossz. Talán az volt a mázli, hogy a túloldalon Koszovó szövetségi kapitánya, a német Franco Foda még csak a második mérkőzését játszotta új csapatával, így a játékelemek begyakorlásával nem állnak még túl jól. Ugyanakkor a visszafogott kezdés ellenére a 9. percben Zhegrova révén egy veszélyes lövéssel jelentkeztek, ami sokáig a legkomolyabb helyzet volt ezen a találkozón.

Ahogy telt az idő, úgy nyugodott meg a koszovói együttes és úgy kezdtek egyre összeszedettebb játékot nyújtani. Nem parkolták le a buszt és nem kezdtek el őrült módon letámadni sem – épp hogy próbálták megbecsülni a labdát és átvenni az irányítást a fehér mezes magyaroktól. Ez pedig egy váratlan húzás volt tőlük. Marco Rossi együttese szintén nem akart fejjel menni a falnak, ők is visszavettek. Az első játékrész nagy része így álló háborúvá alakult – csak úgy, mint a törökök ellen néhány napja. A kapuk nem igazán forogtak veszélyben, a támadójáték akadozott mind a két oldalon. Főleg hazai részről hiányolhattuk az extra teljesítményeket.

A második félidő már egy fokkal jobban nézett ki. A magyar válogatott picit feljebb tolta a védekezését és aktívabban próbált érvényesülni. Az 58. percben mindez kifizetődött, méghozzá egy gól formájában. Bolla labdaszerzése után remekül játszotta meg a beinduló Schafert, aki meg is találta a bent érkező Szoboszlait – a csapatkapitány pedig kapásból továbbította is a játékszert a vendég kapuba. A vezetés birtokában hirtelen minden sokkal könnyebbé vált. Magyarország akarata érvényesült a pályán, a 66. percben pedig Nagy Zsolt újabb helyzettel jelentkezett. A koszovóiak több cserét is végrehajtottak, de a sötét mezesek nem tudták ráerőltetni akaratukat a magyar csapatra.

A hajrában, azon belül is a 86. percben dőlt el végül a találkozó. Miután kipasszolgatta a koszovói letámadást a hazai együttes, jöhetett az ellenakció. A szép kontra végén aztán Nagy Zsolt kapta a labdát, aki higgadtan értékesítette is a lehetőséget. Így 2-0 lett a vége, vagyis a Törökországi meccs után ezúttal is sikerült kapott gól nélkül zárni. A két győzelem ellenére ugyanakkor bőven találni még javítani valót a játékban – lesz még munka bőven az Európa-bajnokság előtt.

Magyarország Koszovó 2-0 (0-0)
Helyszín: Puskás Aréna (Budapest) Vezette: Hategan (ROU)
Gólszerző:
Szoboszlai (58.), Nagy Zsolt (86.)
Sárga lap: -, ill. Rrahmani, Aliti, Berisha, Vojvoda
Kiállítás: – ill. 

Magyarország: Dibusz – Nagy Zsolt (Mocsi), Szalai Attila, Dárdai Márton, Lang, Bolla (Nego) – Styles (Vancsa), Nagy Ádám (Schafer) – Szoboszlai, Gazdag (Kleinheisler) – Ádám Martin (Varga Barnabás). Szövetségi kapitány: Rossi.

Koszovó: Muric – Rrudhani (Hadergjonaj), Aliti, Rrahmani, Vojvoda – Berisha (A. Rrahmani), Idrizi (Loshaj) – Rashica, Muslija (Celina), Zhegrova (Bytyqi) – Muriqi (Rashani). Szövetségi kapitány: Foda.