Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: ezúttal az Újpest otthonában rúgott 5 gólt a Zalaegerszeg! – videóval

A labdarúgó NB I 27. fordulóját a 9. helyezett Újpest és a 10. Zalaegerszeg összecsapása nyitotta.

Az első negyedóra nem hozott sok lehetőséget a mérkőzésen, ezt követően viszont a 16. percben Banaitól két védésre is szükség volt, másodszorra ráadásul Bedi jobb felsőbe tartó lövését ütötte oldalra. A játékrész közepén aztán első komoly helyzetéből megszerezte a vezetést a hazai gárda! A 22. percben Geiger balról érkező beadását 6 méterről Huszti lőtte a bal sarokba, 1-0! Nem tartott azonban sokáig a lila-fehérek öröme, a 30. minutumban ugyanis egalizált a Zalaegerszeg! Ekkor Croizet 21 méterről ballal védhetetlenül csavarta a kapuba a labdát, 1-1! A 34. percben ismét a hazaiaknál lehetett volna az előny, de Ambrose 7 méterről nem találta el a hosszú sarkot, így 1:1-es állással vonulhattak szünetre a felek.

A második játékrész elején aztán gyorsan megszerezte a vezetést a ZTE! Az 53. percben Mance kapott jó labdát Kisstől, majd célba vette a hosszú sarkot, de a játékszer végül a menteni igyekvő Keita lábáról a kapu közepébe csorgott, 1-2! Az 59. percben aztán még nagyobb bajba kerültek a lila-fehérek, miután Keita hátulról gáncsolta Mancét a tizenhatoson belül, így a játékvezető büntetőt ítélt, valamint kiállította a védőt. A labda mögé Mance állt, aki magabiztos ítéletvégrehajtónak bizonyult, 1-3! A 66. percben aztán még tovább nőtt a különbség, miután egy kontratámadás végén Mim volt rendkívül önzetlen, aki bepasszolta Croizetnak a labdát, akinek csak az üres kapuba kellett tennie a játékszert, 1-4! A véghajrára fordulva aztán újabb csapást vittek be a vendégek, akik ezúttal egy gyors ellentámadás végén találtak be az egy perccel korábban csereként beálló Németh Dániel góljával, aki a hosszú alsót lőtte ki, 1-5! Ezt követően már nem született újabb gól, így a ZTE sorozatban harmadik 5:1-re végződő meccsét játszotta a bajnokságban, melyből kettőt meg is tudtak nyerni.

Újpest – Zalaegerszeg 1-5 (1-1)
Helyszín:
Szusza Ferenc Stadion Vezette: Rúsz Márton
Gólszerzők:
Huszti (23.) ill. Croizet (31., 66.), Mance (53., 62. – büntető), Németh (81.)
Sárga lapok: -ill. Mim (40.), Szendrei (64.)
Kiállítás: Keita (59.) ill.-

Újpest: Banai – Geiger (Varga 85.), Kobouri, Keita, Huszti – Ljujic, Mack (Mörschel 72.), Tajti – Csoboth (Ganea 84.), Ambrose (Radosevic 72.), Simon (Antzoulas 4.) Vezetőedző: Mészöly Géza

Zalaegerszeg: Dombó – Evangelou, Safronov, Medgyes – Szendrei (Kovács 78.), Bedi (Kiss 33.), Sankovic, Mim (Németh 78.) – Croizet (Csóka 67.), Sajbán – Mance Vezetőedző: Márton Gábor

A mérkőzés összefoglalója:

A 27. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Újpest – Zalaegerszeg 1-5

Szombat:
14:15 Fehérvár – Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
16:30 Diósgyőri VTK – Kisvárda (Tv: Duna World)
19:30 Debreceni VSC – MTK (Tv: M4 Sport)

Vasárnap:
14:45 Ferencváros – Paks (Tv: M4 Sport)
17:30 Kecskemét – Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore