Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Liverpool: megszabták a Sporting trénerének kivásárlási árát! – sajtóhír

A transzfer-guru, Fabrizio Romano beszámolója szerint a portugál Sporting Lisszabon együttese is készül Rubén Amorim távozására, nem meglepő módon bizonyos anyagi feltételek teljesülése mellett.

 

A minap még a jövőjéről kissé árnyaltan nyilatkozó 39 esztendős tréner távozását illetően Romano is egyet ért abban, hogy komoly anyagi áldozatokkal jár, ám nem mindegy, hogy milyen klub az érdeklődő, és honnan!

A Sporting ugyanis állítólag Ruben Amroim 2026 nyaráig szóló szerződésébe belefoglalta, hogy annak lejárta előtt más Portugál csapat 30 millió euró ellenében szerződtetheti, szemben a külföldiek számára élő, “mindössze” 20 millió eurós kivásárlási árral.

Utóbbi kapcsán ugyanakkor, létezhet a “közös megegyezés” klub és edző között, amelynek értelmében tovább redukálódhat az ár.
Mindez azt jelentené, hogy mondjuk a Liverpool valóban kopogtat az Sporting ajtaján; Ruben Amorimnak pedig feltett szándéka, hogy csatlakozzon a “vörösökhöz”, a Sporting érdemei elismerése mellett nem feltétlenül gördítene akadályt a mester távozása elé – Romano megemlíti, hogy 10 millió euró körüli ajánlat is elég meggyőző lehet a lisszaboniak számára…