Harry Maguire volt a Vörös Ördögök nyerőembere a Leicester City ellen…
Thiago Motta csapata így átmenetileg fellépett a 4. helyre!
A bajorok előnye így kilenc pontra hízott a Bayer Leverkusen előtt…
Sorozatban második győzelmével elmozdult a kiesőzónából Nestor El Maestro csapata!
Mindössze hat percet játszott a szezonban…
Nyár óta nincs csapata a problémás csatárnak!
A Juventus utánpótlásában is megfordult…
Újra összecsaptak egymással…
Elégedettek a teljesítményével!
Ezen a hétvégén rendezik a 18. forduló mérkőzéseit a magyar női első osztályú labdarúgó bajnokságban (Simple Női Liga)…
A bajnokság első két helyén álló két favorit nem hibázott ezen a hétvégén sem, ugyanis az éllovas Ferencváros 6-0-ra verte hazai környezetben a hetedik helyezett Haladás-Viktóriát, míg a Magyar Kupa-győztes ETO FC Győr 9-1-es diadalmenetet aratott a Fehérvár vendégeként. A fővárosiak így továbbra is egyetlen ponttal vezetik a bajnokságot a rábaparti együttes előtt. A forduló élmezőnybeli rangadóján az MTK Budapest 2-1-es győzelmet aratott a Puskás Akadémia felett, így a kék-fehérek egy pontra megközelítették a harmadik helyen álló felcsútiakat. Ahogyan az első két helyezett kiléte eldőlt, úgy az is biztosra vehető, hogy ez a két csapat fog majd játszani egymással a bronzéremért a bajnokság végeztével. Az ötödik helyet jelenleg a Diósgyőri VTK foglalja el egy ponttal az Astra Hungary előtt – mindketten vasárnap lépnek pályára. A két kieső sorsa is megpecsételődni látszik, mivel a Budaörs és a Fehérvár is csak egy-egy mérkőzést nyert eddig a szezonban és egyre jobban lemaradnak a többiektől.
Fehérvár – ETO FC Győr 1–9
Ferencváros – Haladás Viktória 6–0
St. Mihály-Szeged – Szekszárd 2–0
MTK Budapest – Puskás Akadémia 2–1
Budaörs – Diósgyőri VTK vasárnap, 16:00
Astra Hungary – Soroksár vasárnap, 16:30
Harry Maguire volt a Vörös Ördögök nyerőembere a Leicester City ellen…
Thiago Motta csapata így átmenetileg fellépett a 4. helyre!
A bajorok előnye így kilenc pontra hízott a Bayer Leverkusen előtt…
Sorozatban második győzelmével elmozdult a kiesőzónából Nestor El Maestro csapata!
Mindössze hat percet játszott a szezonban…
Nyár óta nincs csapata a problémás csatárnak!
A Juventus utánpótlásában is megfordult…
Újra összecsaptak egymással…
Elégedettek a teljesítményével!
Megjárta az MLS-t és Mexikót is…
Különleges hagyományt hívtak életre…
A támadósor és a középpálya megerősítése után a védelembe is szerződtettek játékost az Oroszlánok…
A dobogó második és harmadik fokán viszont komoly meglepetés történt…
Alapvetően módosulhat a klubok stratégiája…
Látványos sarkazással volt eredményes…
Az esztendő végéig írt alá…
Ferran Torres mesterhármassal jelentkezett…
Szoboszlai Dominik góllal vette ki a részét a sikerből!
A Liverpool továbbjutásra áll a párharcban!
Megszakadt a milánóiak 17 meccses bajnoki veretlensége…
Neymar leigazolása után újabb nagy fogást hajtottak végre…
Utoljára hazájában futballozott…