Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Idén is megrendezik a Puskás-Suzuki-kupát

Idén májusban 16. alkalommal rendezik meg Felcsúton a Puskás-Suzuki-kupát…

 

A Puskás-Suzuki-kupa kedd délelőtti sajtótájékoztatója elején ismertették az idei torna csoportbeosztását. A Puskás Akadémia korosztályos csapatának a Real Madriddal, a KRC Genkkel és a Rangersszel kell megmérkőznie az A csoportban, míg a másik négyesbe a Juventus, a Panathinaikosz, a Sporting CP és a Budapest Honvéd került.

A Puskás Akadémia hivatalos honlapjának beszámolójából kiderült, hogy az esemény első felszólalója Mészáros Lőrinc, a Puskás Akadémiát működtető alapítvány elnöke volt, aki kiemelte a Puskás–Suzuki-kupa fontosságát az utánpótlás-játékosok karrierjében, illetve a méltatta a Magyar Suzuki Zrt. támogatásnak jelentőségét.

Szöllősi György, a Puskás-ügyek nagykövete, a Puskás-Suzuki-kupa ötletgazdája beszélt a magyar labdarúgó-válogatott számra eddig kinevelt tehtségekről, és reményét fejezte ki, hogy az Európa-bajnokságok után hamarosan világbajnokságokon is láthatjuk egykori növendékeinket.

“Az idei, immár 16. Puskás-Suzuki-kupa résztvevői akkortájt születtek, amikor maga a torna. És éppen az volt a célunk, hogy hagyományt teremtsünk, amelynek révén immár a futballisták minden nemzedékében akadnak olyanok, akik egykor pályára léptek a Puskás-Suzuki-kupán. Vannak már BL-, sőt többszörös BL-győzteseink, de nekünk ennél is fontosabb, hogy a magyarok által nagy reményekkel várt nyári Európa-bajnokságon például minden bizonnyal négy olyan játékos is lesz a nemzeti csapatunk keretében, akik a Puskás Akadémián nevelkedtek: Kleinheisler László a harmadik, Sallai Roland a második Európa-bajnokságára készül, Nagy Zsolt és Tóth Balázs pedig az elsőre.  Az Eb-kijutás, a válogatott játékosok sora csak a legszebb álmunkban jelent meg annak idején, amikor még megfelelő stadion híján Székesfehérváron rendeztük a PSK első döntőjét. A Puskás-Suzuki-kupa 2024-es magyar résztvevőinek viszont már azt kívánjuk, hogy mielőbb világbajnokságon is képviselhessék Magyarországot” – fogalmazott beszédében Szöllősi.

Az idei Puskás-Suzuki-kupát május 16-tól 20-ig rendezik Felcsúton.