Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: az El Clásicó után döntenek végérvényesen Xavi jövőjéről! – sajtóhír

A katalán Mundo Deportivo című lap újságírója, a Barcára ‘szakosodó’ Fernando Polo szerint az El Clásicó után megszülethet a végső döntés Xavi jövőjét illetően, a Barcánál mégis bíznak abban, hogy a korábbi klublegenda módosíthatja korábban meghozott döntését.

Mint ismert, a 44 esztendős szakember 2021 novembere óta irányítja a Barcát, ám váratlanul, a szezon egy nehéz szakaszában bejelentette, hogy az idény végén távozik a katalánok kispadjáról. Xavi döntése megmásíthatatlannak tűnik, ugyanakkor a bejelentést követően a csapat javuló játéka és eredményei gondolkodóba ejtették a klubvezetést, akik bíznak benne, hogy újra tudják tárgyalni Xavival a kialakult helyzetet.

Fernando Polo beszámolója szerint a végleges döntés meghozatalára a Real Madrid elleni, hétvégi El Clásicót követően kerülhet sor, amikor is a klubvezetés számára is egyértelművé válik majd, Xavi elhatározása. A fentebb nevezet katalán sportúságíró egyébként azt is tudni véli, hogy amennyiben Xavi távozik a Barca kispadjáról, úgy egy szintén korábbi ikonikus játékos, a jelenleg a harmadosztályú ‘B-csapatot’ gardírozó Rafa Marquez kaphatna megbízatást.

 

A Real Madrid – FC Barcelona bajnoki rangadó egyébként minden bizonnyal a bajnoki cím kapcsán is döntő jelentőséggel bír majd: a találkozót vasárnap este 21:00-tól a Spíler 2 élőben közvetíti majd.