Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Holland edző lehet Klopp utódja a Liverpoolnál – sajtóhír

Egybehangzó nemzetközi sajtóértesülések szerint a Jürgen Klopp utódját kereső Liverpool vezetősége felvette a kapcsolatot egy kiváló holland edzővel…

(Photo by ANP via Getty Images)

A szigetországi és a holland sajtó egyaránt megerősítette, hogy a Liverpool vezetősége tárgyalásokat kezdeményezett a Feyenoord csapatát irányító Arne Slottal, aki az idény végén távozó Jürgen Klopp helyét veheti át a “vörösök” menedzsereként.

A 45 éves holland tréner 2019 júliusa és 2020 decembere között az AZ Alkmaar edzője volt, majd 2021 nyarán vette át a Feyenoord irányítását. Slot a patinás rotterdami gárdával 2023-ban holland bajnok, idén pedig holland kupagyőztes lett. Tavaly nyáron a Tottenham csapata kereste meg, akkor azonban úgy fogalmazott, hogy ki szeretné tölteni a 2026-ig szóló szerződését a holland csapatnál, így egyelőre egyáltalán nem biztos, hogy most távozni szeretne.

A korábbi híresztelések szerint a portugál Sporting CP-t irányító Ruben Amorim ugyancsak reális jelölt lehet a Poolnál, azonban őt azóta a West Ham Uniteddel is komolyan összeboronálták.

Slot az elmúlt szűk három év alatt 146 mérkőzésen irányította a Feyenoordot, amely ebből 94 találkozót nyert meg 29 döntetlen és 23 vereség mellett.