Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Átigazolások: végre csapatot találhat magának az MU korábbi ikonja! – sajtóhír

Spanyolországi lapértesülések szerint a Manchester United együttesétől a mögöttünk hagyott nyáron 12 év után távozó, azóta magának klubot kereső, már a visszavonulását is fontolgató David De Gea úgy tűnik, nagyon közel áll a visszatéréshez.

 

A már 33 esztendős, korábbi 45-szörös spanyol válogatott hálóőr a legújabb hírek szerint tárgyalásban áll a Real Betis együttesével, ahol a már 41 esztendős chilei ikon, Caludio bravó, valamint a 30-as évei elején járó portugál Rui Silva osztja fel egymás között a mérkőzéseket kapusfronton.

A beszámolók szerint a Betis kereste már De Geát, hogy egy jövőbeni szerződés kondícióiról tárgyaljanak – Minden bizonnyal, amennyiben az Atlético Madrid-nevelésű hálóőr kedvező anyagi ajánlatot kap, a felek megegyezhetnek egymással, különösen figyelembe véve azt, hogy a kapus lényegében egy év szünetet követően nagyon készül a visszatérésre.

Érdekesség még, hogy a Betis kapcsán már nem először emlegetik De Gea szerződtetését… Mindez a spanyol lapok szerint tovább erősíti a valószínűségét egy, a közeljövőben a felek közötti, lehetséges megállapodásnak.