Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB II: kinevezte új edzőjét a Győr – HIVATALOS

Szergej Kuznyecov menesztése után az ETO FC Győr még a szerdai napon kijelölte a csapat új vezetőedzőjé…

 

Az ETO FC Győr hivatalos honlapján jelentette be, hogy a jövőben Borbély Balázs veszi át a vezetőedző posztját Szergej Kuznyecov menesztését követően.

A 44 esztendős dunaszerdahelyi születésű Borbély játékospályafutása a DAC-ban indult, ahol az első csapatban 1998 és 2000 között szerepelt. Ezután az Artmedia Petrzalka csapatában töltött sikeres időszakot, ahol többek között a Bajnokok Ligája csoportkörében is szerepelt, ráadásul csapatkapitányként vezette az együttest. Külföldi pályafutása során megfordult a német Kaiserslautern, a román Timisoara és a ciprusi AEL Limasszol csapataiban.  A szlovák felnőtt válogatottban 15 alkalommal lépett pályára.

Edzői karrierje jelentős részét a DAC-nál töltötte, ahol a tartalékcsapatnál és az ifjúsági együttesnél is dolgozott. Két szezonban is felnőttcsapatnál volt segédedző, majd az akadémiai csapatok mellett folytatta. Magyarországon a Ferencváros U17-es gárdáját irányította, ahonnan 2022 nyarán tért vissza Dunaszerdahelyre és a felnőttcsapat asszisztensedzője volt egészen idáig.

Az újonnan kijelölt vezetőedző munkáját Lipták Zoltán asszisztensedzőként, Sebők Zsolt kapusedzőként, Kertész Áron erőnléti edzőkent, míg Márkus Gábor videóelemzőként fogja segíteni.

Az ETO az előző két bajnokiját elveszítette, így öt fordulóval a vége előtt csak harmadik a második feljutó helyen álló Vasas mögött.